Nos, 7708-ban már 'véletlenül' érintettem, amiről most szó van a poláris és északi szimbólumok kapcsán, bár akkor még csak gyanakodtam. Ezek után már abban a helyzetben vagyunk, hogy pontosabban látjuk azokat a mintákat, amiket valószínűleg a a különböző alkimisták felhasználtak. Természetesen a Világheggyel kapcsolatos átvett ábrázolási módok és szerkezetek felismerése mellett azt is meg kell jegyezni, hogy sokban módosították az alkimista szerzők ezeket, illetve az is látható, hogy néha már nem is igen lehettek tudatában azok eredeti értelmének (ahogyan azok a poláris heggyel kapcsolatos mítoszokban megjelentek), és valamilyen új értelmezési sablont húztak az ősi szimbólumokra.
Ide most újra becitálom a Flamel idézetet, mivel ez szinte szó szerint idézi az előzőleg ismertetett mítoszi szerkezetet egy igen érdekes kontextusban. Flamel fakéregkönyvéről van szó:
"A negyedik lap másik oldala egy gyönyörű virágot ábrázolt, mely egy magas hegy tetején nőtt, és amelyet az északi szél rázott hevesen. Kék szára volt, fehér és vörös virágai, levelei pedig úgy ragyogtak, akár a legfinomabb arany. Körülötte az északi sárkányok és griffek fészkeltek..."
Burckhardt mindezt ekképp kommentálja:
"A virág színei a munka három fő fázisát, és két gyümölcsét, az ezüstöt és az aranyat jelölik. Itt a kék veszi át a fekete helyét, összhangban a virág természetével, de a sötétség és az éjszaka ugyanazon jelentésével. A virág az esszenciális Lét magányos hegyén nő, amely azonos a világheggyel. E körül forognak az egek, rajta keresztül húzódik a poláris tengely, és körülötte suhannak a kozmikus erők sárkányai"
Akkor ezt a kommentárt fűztem hozzá: "Hozzáteszem, érdemes felfigyelni az 'északi' jelzőre, amely valóban poláris (és hyperboreus) szimbolikát sugall, és érdemes összevetni a luciferi északi 'Egybegyűlés hegye'-vel."

Akkor még úgymond ilyen töménységben nem állt rendelkésemre a megfelelő információ, most azonban tisztán látszik, hogy itt is az Északi Világheggyel van dolgunk, ahonnan a Boreász fúj, s ami körül a 'griffek', 'sárkányok' élnek. A további ábrázolásokon látható lesz, hogy az alkimisták is úgy tekintettek a Filozófikus Hegyre, mint ami körül a Nap, a Hold és az összes csillagok keringenek, különös tekintettel a hét bolygóra persze, amely hetességre a Meru kapcsán az indiai források is utalnak. Nyilván megőrizték a 'nehéz eljutás', vagy a 'természetfelettiség' motívumát is, a csak kiválasztottak, vagy a beavatott bölcsek által látható 'Mons Magorum Invisibilis' kapcsán. Egyáltalán, a Poláris Hegy szimbolikája teljesen ráillik az alkímiai doktrínára, hogy azon töpreng az ember, hogy csupán egy alkalmatos ruhát lássunk, vagy valamilyen 'genetikus' összefüggést is meg lehet-t állapítani. Felmerül pesrze az a kérdés is, hogy alkímiába miképpen épült be ezek a mítoszok, ez sem egyszerű, sem pedig unalmas feladvány, mivel úgy néz ki, hogy eléggé összetett módon jelentkeznek a görög-szkítha, iráni, vagy az indiai motívumok; és mellesleg az alkimisták maguk is 'orientálták' az olvasót ezügyben.
A Flamel-féle képen a főszereplő persze az a furcsa növény, amely a tetején nő, és amely miatt anno egyáltalán foglalkoztunk vele. Most már látjuk, hogy itt a Szóma-Haoma növényről van szó, mint ősképről, ami persze meglehetősen passzol is az alkímiába, mint a 'halhatatlanság' forrása, és mellesleg persze prototípusa lehet az 'aranytermő' növénynek, mely az arany hegyén nő. Erről már korábban írt Schenouda meglehetősen érdekes dolgokat, de akkor még nem láttuk világosabban az összefüggéseket. Azóta én is feltúrtam némi információt arról, hogy még a középkor folyamán is tartotta magát az elképzelés, hogy növényekből arany állítható elő; éppen ábrázoláson is előfordul kertben tevékenykedő alkimisták, akik az athanorba hordják a növényi összetevőt. Bár ezen persze ezen nincs mit csodálkoznunk, hiszen a Bölcsek Köve a maga paradox módján az alkimisták kijelentései szerint egyesíti magában a minerális, a növényi és az állati jellemzőket. Viszont Gershom Scholem említ szintén középkori, zsidó eredetű, alkimista beütést hordozó műveket, amik növényekből való aranykészítést említenek.
Scholemnél egyébként jó helyen járunk, mivel ő megjegyzi, hogy valószínűleg nem lehet eredeti a Fakéregkönyv kabbalisztikus származtatása, pontosabban fenntartásai vannak az állítólagos szöveg tartalmával, mivel nem tűnik eredetinek a zsidó tanok ismeretében. Furcsa problémával állunk tehát szemben, hogy valaki miért akart volna a zsidó forrásnak tulajdonítani egy alkímiai művet? Talán későbbi kompilációról lehet szó, és kabbalisztikus eredettel akarták volna legitimálni a könyv tartalmát? Furcsa módon, ez rengeteg egyéb alkímiai műnél nem merült fel szempontként...
Akárhogy is, gyanús, hogy Scholemnek igaza van, és erre éppen az északi Világhegy szimbóluma utal. Ugyanis az ilyesmi maximum úgy kerülhet ezoterikus zsidó műbe (ismereteim szerint legalábbis, szeretném, ha kijavítanának, aki esetleg másképp tudja), mint Pilátus a krédóba. Ugyanis az északi heggyel az a helyzet, amire utaltam korábban az 'Egybegyűlés hegyével' kapcsolatban: meglehetősen utálatos volt ez az ószövetségi szerzők számára, sőt tulajdonképpen Lucifer-Vénusz lakhelyének tekintették:
Izajás 14:13 "Hogy is hullottál le az égből, te fényes csillag, hajnalnak fia? Hogyan buktál a földre, te, aki szolgaságba döntötted a nemzeteket? Azt gondoltad magadban: én az égbe megyek föl, az Isten csillagai fölé állítom trónomat. Az egybegyűlés hegyén telepszem majd meg, messze fenn, északon. Felszállok a felhők magasába, hasonló leszek a Fölségeshez! És lám! Az alvilágba zuhantál alá, a mélységes szakadékba."
Tehát az indoiráni istenek északi hegye nyilvánvalóan nem állott túlságosan nagy becsben.

Alkimistáink azonban nem voltak ennyire 'válogatósak':

Az első képen láthatunk a szokásos 'hegy körül elhelyezkedő égitestek' téma mellett (amiről most már tudjuk, hogy 'keringő'-nek kell képzelnünk őket) egy másik jellemzőt, miszerint ez a hegy 'tüzes' - gondoljunk csak arra, hogy a Merun helyezkedik el Agni is. Ez a titkos tűz, amit féltékenyen őriznek az istenek - még lesz szó erről Prométheusz kapcsán.
A második, kedvenc ábránkhoz most már túl sok magyarázat nem kell: Az axiális hegy körül keringő csillagok és állatöv, egyik oldalon a Nap, másikon a Hold, valamint a bolygók a piramisszerűen kiképzett hegyen (érdekes, hogy középponti pozícióban a Merkúr), valamint persze a hegyen lakó Madár, ami szintén gyakorta visszatérő téma az alkimista ábrázolásokon mindenféle mennyiségben és pozícióban, de főképp a hegy tetején vagy fészkükben. Sejthetjük, hogy igazából ez a Főnix lesz, Garuda és Szimurg 'fajtársa'.
Végül egy érdekesség a harmadik képen, ugyan nem gondolnám, hogy az illusztrátor a korábbi "Merut tekintették ama hét anyag (vagy sziget - dvipa) lelőhelyének is, amiből a létező világ felépül" szentenciát akarta volna ábrázolni, ám mégis remek párhuzamot teremt, nyilván a két komplexum azonos immanens logikájából adódóan, mindenesetre a 'hét csúcsú hegy' a Meru és a Hará-Alborz esetében is jellemző.

Egyelőre ehhez szerintem ennyi elég, persze megint csak a párhuzamok 'iskolapéldáit' hoztuk a rengeteg lehetséges közül. Azt mindenestre látjuk, hogy a filozófikus hegy kabirikus összetevője mellett ama másik, 'szimbolikus' része sem véletlenszerű, avagy középkori alkimista lelemény, hanem nagyon is ősi hagyományra nyúlik vissza. A nagy kérdés, hogy a poláris hegy miképpen viszonylik a kabír barlanghoz, és ez meglehetősen érdekes, annak fényében, amit az Anahita forrásról olvashattunk.