Térjünk most át az iráni szent hegyről, a Hará Berezaitiról (Magas Haráról) szóló hagyományokra.

A zóroasztriánus irodalom ekképp ír az iráni-perzsa szent hegyről:
A Hará az égig magasodik; csúcsa körül keringenek a Nap, a Hold, és a csillagok. "Kelj fel, gyors lovú Nap, a Magas Hará felett, add fényedet a földi világnak; kelj fel, Hold a Magas Hará felett, hintsd fényedet a földi világra... keljetek fel, titokzatos csillagok, szórjátok fényeteket a földi világra..."
"Amikor te, ó jámbor Rasnu, a legragyogóbb Magas Harán tartózkodsz..., a Hukairja fenséges szépségű arany csúcsán, ahonnan az Ardví makulátlan zuhataga omlik alá... a Haráiti-hegy legmagasabb csúcsán, amely körül a csillagok, a Hold s a Nap forog..."
Az avesztai elképzelés szerint a Magas Harát maga Ahura Mazdá, a leghatalmasabb isten, a világmindenség teremtője alkotta. A Hará köré helyezte az égitestek útját, a gyors lovú Napét, a Holdét, a csillagokét. Az ind hagyomány szerint is maga Brahmá, a teremtő isten jelölte ki az égitestek mozgását a Meru körül ... ugyanúgy a Magas Harát is állandóan körbejárja a Nap "az Ahura Mazdá éltal megállípított pályán". Ahura Mazdá és égi angyalai a Hará magaslatain építettek palotát a hatalmas Mithra isten számára. "A széles legelőjű Mithra lép először az istenek közül a Hará fölé, a halhatatlan, gyors lovú Nap előtt jár; őfogja át elsőként a gyönyörű, aranyos hegycsúcsokat".
"A szépséges és győzelemhozó Szraosa számára csodálatos, ezeroszlopos házat emeltek a Haráiti hegyeiben, a legmagasabb csúcson". Sok isten tartózkodik a Harán: a hatalmas, szeplőtelen Ardví, a termékenység istennője, a világ minden vizének ősforrása, aki a Hukairja aranyos csúcsának gigászi magasságából lezúduló hatalmas vízesés formájában jelenik meg; Haoma, a halhatatlanság szent italának istene (az indiai Szóma megfelelője). Haomát Ahura Mazdá az istenek papjává tette, meghatározta imái és áldozatbemutatásai helyét: "a Haráiti hegyének legmagasabb csúcsán."
..
A Hará Berezaiti a Meru szikrázó ormához és az arannyal borított Rhipaihoz hasonlítanak. A zóroasztriánus hagyomány is említi a Magas Haráról aláömlő aranymedrű tavakat, folyókat, vízeséseket. A zóroasztriánus Teremtés könyve (a Bundahisn) százezer arany csatornát említ, amelyek a Harán levő tóba vezetik a vizet. Az irániak és indek mitikus hegye az égi folyammal és a Világóceánnal volt kapcsolatban. A Haráról, miként a Méruról (és a Rhipairól) erednek a földi folyók is.
A Magas Hará lábánál nagy kiterjedésű víz - "tenger" (zraja) terül el, amelyet Vourukasának, azaz 'szélesöblűnek' neveztek. Ez a föld minden vizénél nagyobb, "hatalmasabb, gyönyörű formájú, mély, távoli területekről gyűjtött vizekben bő"; hullámai a partot verik, felkavarodik a Vourukasa a Hará óriási aranycsúcsairól aláhömpölygő Ardvi hatalmas folyamának belezúduló vizétől. A "tenger" közepén sziget található, azon szent állatok élnek, és csodálatos növények nőnek (olyanok, mint a Hará magaslatain).
...
A ragyogó Jima ezer esztendeig uralkodott. Nem sokkal halála előtt, a teremtő isten, Ahura Mazdá parancsára és segítségével, Jima gyönyörű lakhelyet létesített, amelyet "elkerített" a világtól. Ez nem messze a Harától, a Vourukasa "tengernél" történt. Ott csodálatos életet élnek az emerek, "sok kutya, madár és gyönyörűen lángoló tűz" van, kristálytiszta vizek folynak, és aranyos rétek terülnek el. Ott vannak "a legjobb és legszebb férfiak és nők...". A boldog hon lakóit nem gyötrik testi hibák, sem őrület, sem betegségek. Az ország lakóinak különleges élettartamot állapítottak meg. "S a leggyönyörűségesebb életet élik ezek az emberek" - így fejeződik be a boldog országról szóló elbeszélés Vendidád második fejezetében.
Az óirániak úgy vélték, hogy ezek a hegyek északon terülnek el, és kelettől nyugatig húzódnak a föld peremén. A Magas Harát és a Vourukasát távolra "helyezték" azoktól a területektől, amelyeket az Aveszta-szerzők közvetlenül ismertek, voltaképpen a föld azon két részén túlra tették, amelyre a lakott világot osztották. Figyelemre méltó, hogy az avesztai szövegek úgy említik a Nagymedvét, hogy az a Hará és a Vourukasa-tenger fölött áll. A Magas Harában is sok földi folyó ered, közöttük a hatalmas Ranyhá félmitikus folyó, amelynek hollétéről ugyancsak nem rendelkeztek valós ismeretekkel az Aveszta himnuszköltői. A forrásvidékének zord teleiről szóló hagyományt azonban továbbadták. Firdauszi költeménye alapján...valaha az irániaknál is megvolt az áthághatatlan északi hegyeknek és a hozzájuk vezető út hóakadályainak a képe. Erről árulkodnak az Aveszta régebbi adatai: éppen abban az országban, ahol Jima megteremtette a boldogok honát, "pusztító, zord téli fagy" uralkodott, s a Hará legmagasabb csúcsaitól indulnak a hófelhők, amelyek bajt és pusztulást visznek az emberekre és minden élőlényre. Ugyanebben az országban tíz hónapon át uralkodik a tél, csupán két hónap jut a nyárra, mely azonban "hideg a víz, hideg a föld, hideg a növényzet számára". "Ez az ország a tél szíve."
Ugyanakkor ugyanebben az országban található a szent haza, ahol állandóan csodálatos vizek folynak, örökzöld rétek virulnak, és jó illatot árasztanak a magas növények. A 'boldog' honban lakozók évente csupáne gyszer látnak "napkeltét és napnyugtát", s náluk "egyetlen nap annyi, mint egy év."

A sok érdekesség közül most csak egyre térnék ki, amivel kissé elhelyezhetjük egy kissé ezt az egészet méginkább a 'scheonudai' komplexumban.
A fentebb említett Ardvi termékenység és vízistennő alakjában természetesen az örökké kísértő istennőnket meg a najádokat látjuk viszont, a arany vízcsatornák is persze különösképpen érdekesek (ld. wikipedia):
Aredvi Sura Anahita nem csupán egy istenség, hanem a világfolyó, és a világfolyó nevének forrása is. A kozmológiai legenda szerint:
A világ minden vizét Ahura Mazda teremtette, forrásukat pedig Aredvi Sura Anahitába helyezte, az életserkentőbe, a nyájnövelőbe, a csorda-gyarapítóba, aki gyarapodást hoz mind az országoknak. E forrás a világhegy tetején, a 'Magas Harán' van, ami körül az ég forog, és ami az Airyanem Vaejah, a Mazda által elsőként teremtett földek középpontja.
Ez a víz, langyos és tiszta, százezer arany csatornán át folyik a Hugar-hegy, a 'Magasságos' felé, ami a Hara Berezaiti egyik csúcsa. E hegy tetején van az Urvis-tó, a 'Forgatag', amibe e vizek ömlenek. Itt teljesen megtisztulnak, és egy másik arany csatornán át távoznak. Ezen a csatornán keresztül, amely ezer embernyi magasságú, a víz egy része Aredvi Sura Anahita hatalmas forrásán keresztül nedvességgel teríti be a földet, amivel elűzi a szárazságot a levegőből, és a teremtmények egészséget nyernek belőle. A másik része a Vourukashába ömlik, a hatalmas tengerbe, amin a föld nyugszik, és ahonnan ez a többi tengerbe és óceánba folyik, megtisztítván azokat.
A Bundahishnben az 'Ardwisur Anahid' két részét helyenként egymástól elkülönítve értelmezik, vagyis, Ardwisur a vizek megjelenítője, Anahid pedig a Vénusz bolygó...Míg máshol a szöveg azonosítja a kettőt, 'Ardwisur aki Anahid', aki a Vizek atyja s anyja.
Hegy, arany, víztárolok és csatornák kavalkádja, kettős-forrás, Vénusz-istennő...

Nézzük most meg e mítoszi komplexum egyik érdekes elemét, a hegyen lakó óriásmadarat, és egyéb érdekességeket (később majd még visszatérünk rájuk, az alkímiai és más párhuzamok vizsgálatánál):

Régebben - közli az ind hagyomány - az emberek nem ismerték a szómát. Az istenek teremtették, és a legmagasabb hegycsúcsokon termett, ott, ahol az ég van. De az elérhetetlen magasságból lehozta egy bátor, a szelekhez hasonlóan gyors röptű madár. A védikus papok is megénekelték ezt a madarat, mert ő hozta az éltető italt, vallási és költői ihletük forrását. A szóma elrablásának a Rigvéda külön himnuszt szentel... A Rigvéda himnuszai éginek nevezik a szómát, égből hozottnak, ugyanakkor hegyen születettnek, hegycsúcsról elraboltnak is. "Ahogy Agnit is az égből hozták, ugyanúgy rabolta a Madár a hegyről a szómát". Ezt a hegyet "égig érőnek" nevezték. Az eposz szerint a szóma és Szóma isten a Meru-hegyen lakozik: azon a tájon, ahol félévenként kel fel a nap, ott található a szóma-amrita, "amit az istenek isznak".
A Hará Berazaiti szent hegyein ültette el a teremtő isten a "csillagokkal ékes" haomát, a Hará legmagasabb csúcsát jelölte ki Haoma isten számára, beszéli az Aveszta. Onnan vitték a haomát a földi világba: "Téged, Haoma, a teremtett hős alkotójául, az isten a Haráiti-hegyre rendelt. Azután szent madarak vitték szét minden irányba...s azóta ott nősz te, sokalakú, nedvdús, aranyos Haoma."
Kétségtelen, hogy mindkét mítosz - mind az Aveszta, mind a Rigvéda-beli, ugyanazt az ősi hagyományt közvetíti...a rituális szent növény valamikor a mitikus nagy hegyeken nőtt, onnan hozta el a Madár(madarak) a földi világba.
E következtetés alapján visszatérhetünk [a rigvédai Ripa hegységhez, melyet a gorög Rhipaival vetett össze]: a Ripa csúcsa a Madár lakhelye, a nap útja, az istenek "vidámságának" hona, a köldök, a föld közepe. Hasonló motívum kapcsolódik a szómához a neki szóló himnuszban: "a föld köldökén található a szóma - az ég oszlopa"; "ott a szóma, ahol a nap van ..., a halhatatlanság elpusztíthatatlan világában".
A 'Madár' a 'Ripa' csúcsán nyilvánvalóan ugyanaz a 'madár', mint a Rigvéda más himnuszainak Sjéna madara...mindazonáltal az eposzban is megörződött az ősi alap, noha a hegyet már Merunak, a madarat pedig Garudának nevezik. A Rigvéda kommentátorai és mai kutatói úgy vélik, a Sjéna madár sas vagy sólyom volt. A védahimnuszok szerzői azonban nem gondoltak valóságos madárra. Hasonlóképpen, az Aveszta-beli Szaéna madár (az óind Sjéna megfelelője) mint valami mitikus madár vagy madárhoz hasonló hatalmas lény jelenik meg...Sok legenda forgott közszájon a Garuda madárról a régi Indiában...Az eposz gyönyörű külleműnek rajzolja a Garudát, a "tollasok királyát": teste aranyból való, szárnyai vakítóan pirosak, emberfejű, de csőre van; Garuda ember módra is tudott beszélni, birtokában volt a szó varázsereje, és tetszése szerint változtatta alakját.
...
Mindenki rettegett tőle, aki csak az útjába került. Íme, hogy írja le az eposz a Garudának a szóma-amritáért vívott küzdelmét: az istenek és az amritát őrző lények...körülállták az amritát, közöttük volt a mennydörgő Indra. A legfőbb lények aranyból készült páncélba bújtak. És elkezdődött az ütközet. Hangosan felkiáltott a madár, "kiáltása hatalmas felhő dörgésére hasonlított, minden élőlény megriadt. Levegőbe emelkedett akkor a tollasok királya, pusztította a hős ellenséget...Csőrétől és karmaitól megsebesítve, azok sok vért veszítettek. A Garuda által legyőzött istenek meghátráltak...A legkiválóbb tollas pedig az amritához indult."
Az eposz és a buddhista irodalom gyakran nevezi a Garudát a "kígyók pusztítójának", aki örök ellensége a nágáknak['kígyófaj']. Égbe emelkedvén gyakran vett hátára isteneket vagy "égi utasokat".
..
A zóroasztriánus szövegek Szaénát a madarakhoz sorolják, de azt mondják róla, hogy ragadozó foga van, és még néhány más vadállati vonással is rendelkezik...Ez a legendás madár jelenik meg Firdauszi Sáhnáméjában Szimurgh néven. A Szimurgh pedig az óiráni "Szaina-mriga" - szó szerint "Szaina-madár" - újperzsa nyelvi folytatása...Szimurgh az Alburz hegyen lakik (Alburz a korábbi perzsa "Har-Burz"-ból, az Aveszta Hará Berezaitijéből származik): "Volt egy hegy, Alburz volt a neve, közel a naphoz, távol az emberektől; és ott volt a Szimurgh otthona...". Ez a hegy a földtől a csillagokig emelkedett; csúcsai elérhetetlenek, embernemjárta puszta utak vezetnek hozzá; senki sem képes oda eljutni, sem ember, sem állat. De Szimurgh képes elvinni bárkit, aki jóindulatát elnyerte. Így vitte fel az Alburzra a kicsiny Zált, ott felnevelte, aztán pedig az "elefánthoz hasonló testű" óriást (?) hátán visszavitte a földre...Szimurgh jóindulatú énje a Sáhnáméban Zállal kapcsolatos. Zált varázslónak hitték, "ősz bűbájosnak". A boszorkányság tudományát Szimurghtól tanulta. A szent madarat a jövőbe látónak tartották, aki előtt a jövő nyitott könyv...
Szimurgh Firdauszi leírásában már nem valóságos madár. A kora középkori zóroasztriánus szövegek, amelyek általában Szászánida-kori (i.sz. 3-7 század) anyagot közvetítenek, Szimurghot "kutya-madárnak" nevezik.

- Szimurg
- Szimurg az Alburz tetejére viszi Zalt, a hegycsúcson levő fészkébe
- Thaiföld címere: A Garuda

Az uráli népek fantasztikus madarának a képe pontos megfelelője az iráni Szimurghnak és az indiai Garudának. Az természetesen nem bizonyítható, hogy pontosan ilyen elképzelés már a közös árja korban is létezett az indoiráni törzsek és szomszédaik mitológiájában...hiszen hasonló vonásokkal felruházott fantasztikus madárral több más nép irodalmában is találkozhatunk, például az araboknál (a Rukh madár), az oroszoknál (a mesebeli Tűzmadár). Mindamellett feltételezhetjük, hogy Garuda, Szimurgh és az uráli mitológia csodálatos óriásmadara egy nagyon régi közös ősforrásra vezethető vissza.

Folyt. köv.