miafranc*** Creative Commons License 2011.06.10 0 0 973

DSIDA JENŐ

A NAPHOZ

 

Te, ki szomorú lényegemmel

kezdettől kezdve vagy rokon,

csókold, csókold, csókold meg tűzzel

az én csóktalan homlokom.

 

 Látod, itt állok mindhiába,

kezem sóváran integet -

Mindenkitől csak csókot kérek

és szórom, szórom, kincsemet.

 

 De szeretet-csók nincs szívökben

és tovább mennek hidegen,

s mire kincsem már mind a múlté,

minden ember-arc idegen.

 

 Csak Te osztod a csókot mindig,

csak Tőled van, ki lángra kap -

Te a természet ős szerelme,

ujjongó-lelkű, drága Nap.

 

 Bíbor tüzed itt megfehérül,

mint szűzi, havas ormokon;

csak csókold, csókold, csókold tűzzel

az én csóktalan homlokom.