Czóbel Minka 

Az erdő hangja XV. 

 

 

Kik az erdőn vélem jártak, 

Már csak ködbe olvadt árnyak, 

Ki elfáradt, ki elkésett, 

Ki a múltba elenyészett. 

 

De hogy elmúlt a sok álom, 

Az erdőt csak jobban látom, 

Nem ütközve emberhangba, 

Érthetőbb az erdő hangja: 

 

A patak zúg, - fák zúgása, 

Madárszárnyak suhogása, 

Bogár rajnak libbenése 

Sűrű szálú mohnövésbe. 

 

Megroppan dűlt fák gallyába 

Eliramló vadnak lába, 

Szél megrezzen a fűszálban, 

Kígyó siklik selymes lágyan. 

 

Megcsendül naponta újra 

Ezerszálú arany húrja 

A beömlő napsugárnak, 

Csillagfénynek, holdvilágnak. 

 

Nincs az erdőn tegnap, holnap, 

Mind egy csöndbe összeolvad, 

Nagy hatalmas néma ének: 

Ezerhangú örök élet. 

 

(1914.)