A Late Proto-Germanic korszakban (nagyjából Kr.u. I-V. századok) az ógermán nyelvi egység már kezdett fölbomlani, ahogy nőtt a germánság szállásterülete, úgy kerültek egymástól egyre távolabb a germán népek, közben idegen népcsoportokkal (rómaiak, szarmaták, később hunok stb.) léptek kapcsolatba.

A gót, a gepida és általában a keleti germán nyelvek már ebben az időszakban elkülönült a többi germán nyelvtől, ez a folyamat már Kr. u. 200 körül megkezdődhetett.

Az ún. Old Germanic korszakban (nagyjából a Kr. u. VI-XI. század) pedig már jól megfogható az egyes germán nyeévek elkülönülése a nyugati germán területen is.

A korszak főbb nyugati germán nyelvei az Old english (óangol), az Old Low German vagy Old Saxon (óalnémet vagy ószász), az Old Lower Frankish (óalsófrank) és természetesen ősapáim nyelve, az Old High German (Althochdeutsch, azaz ófelnémet), amely maga is több dialektuscsoportra bomlott, többek között Old Alemannic (óalemann), Old Bavarian (óbajor), Old Franconian (ófrankóniai) és talán ide tartozott az egyenlőre csak nagyon gyöngén adatolható Longobard is.