Hali! A materialistábban gondolkodó Nyugaton ez valóban egy jó kérdés, bár röviden elintézhetjük azzal, hogy a keleti gondolkodásmódban meg úgy gondolják, hogy a lélek Te magad vagy, ahol a tested az, ami inkább idegenebb számodra, bár a keleti antropologikus látásmód eleve eltér a nyugatitól, finomabb különbségeket is meglkülönböztetve a létezők terén, mint test és lélek. Ez már a bibliai szóhasználatban is látszik (de méginkább az Egyetemes Zsinatok formuláiban, ahol szerepel lényeg, személy, természet, energia, stb.), ahol két különböző fogalmat is szoktak magyarul „lélek”-nek fordítani. Az egyik a „nefes” (pzsükhé), ami nincs a növényeknek, de van az állatoknak és az embernek is. A másik a „ruah” (pneuma), amely csak az embernek és Istennek van (a Szent Lélekre is ezt a szót használják).

Ennyit alapozásnak, de ha valamerre el akarunk indulni, akkor azt sem árt tudni, hogy a lélek egyik tulajdonsága, hoyg képes hasonblóvá válni, egyesülni irányultsága tárgyával. Az elmélyült imádkozó Istenre figyelve, Benne elmerülve maga is hasonlóvá válik Istenhez, de ugyanez igaz a materialistán gondolkodókra ellentétes irányban. Ha csak az anyagra irányul a figyelmük, a lelkük is elnehezedik, kiüresedik, eltunyul, felszínes lesz, mint az anyag. (Az anyagnak nincs valódi mélysége, ha eljutsz a tárgy középpontjába, onnan ismét a felszín felé vezet az út, míg a lélek végtelen mélységű.) Nem véletlen, hoyg a nagy materialista tudósok kételkednek a lélek létezésében, mivel nem sok életjelet mutat az ő saját elanyagaiasodott lelkük, de arra is látunk példát, hogyha valaki akár a művészetek, akár az erkölcs felé fordul elmélyültebben, annak elkezd éledezni a lelke, és kevésbé kételkedik a lélek létezésében (még ha nem is klasszikus vallásos illetőtől van szó).

Ha tehát valaki azt kérdezi, hogy „mi a lélek?” az ne azt várja, hogy kívülről objektíven bebizonyítják neki, hoyg az ő szubjektuma létezik, mert azt ő maga tudja tetten érni önmagában, ha befelé fordul egyre mélyebben és elfordul az anyagi világtól. Ekkor határolódik el igazán a lélek a pszichés folyamatoktól és az érzelmektől (amellyel a materialisták szokták tévedésből azonosítani a lelket, holott ezek csak vagy testi-homonális-idegi folyamatok vagy/és a lélek dinamikájának pusztán felszíni hatásai), és felfedezik, hogy az emberi lélek valójában olyan hatalmas mélységgel és tágassággal rendelekezik, amelybe nemhogy a saját fizikai testünk, de még az egész univerzum is csak egy porszemként hullik bele! Ekkor fedezi fel az ember saját transzcendenciáját a szíve mélyén, amely egy olyan láthatatlan világra nyit számára kaput, amelyhez képest minden addigi tapasztalata a vakság kategóriájába esik. Nagy téma ez, de jelezni akartam, hogy ha ez a kérdés felmerül, arra ne számítsunk, hoyg a materiális világban megszokott természettudomáynos módszerrel lehet válaszolni, hanem sokkal inkább a válaszhoz el kell indulni egy olyan hosszabb úton, amely egy fényévekkel nagyobb világra nyit kaput, mint az anyagi világ!