"In the early days of European music notation (4-line staff Gregorian chant manuscripts), only the note B could be altered (i.e. have an accidental applied to it): it could be flattened, thus moving from the hexachordum durum (i.e. the hard hexachord: G-A-B-C-D-E) where it is natural, to the hexachordum molle (i.e. the soft hexachord: F-G-A-B♭-C-D) where it is flat; the note B is not present in the third hexachord hexachordum naturale (i.e. the natural hexachord: C-D-E-F-G-A)." (Wikipedia).

Szóval egy régi (gregorián) "B" nevű jegy lehetett (modern, középeurópai notáció szerint) H vagy B értékű. Mindkettőt "b"-vel jelölték, csak kétféle alakú b-vel (ez a forrásban feljebb áll), kb. úgy, mint a hosszú ſ vs. rövid s-sel.

Az angolszászok az egyiket kezdték el a modern notációban továbbra is B-nek hívni, a kontinentálisok a másikat. Nekünk természetesen a kontinentális hagyomány a mérvadó, akárcsak a milliárdok, stb. megnevezésénél.