Az emberek többsége azt hiszi, hogy az államhatalom, ha valós, vagy vélt sérelem éri, csak az amerikai filmekben teszi esetenként igen furmányos módon a "dolgát", de ezek tévednek, a mi vadkeleti világunk sem különb a fikcióként elkönyvelt forgatókönyvekétől, nagyon is előfordulhatnak az ember életében olyan váratlan fordulatok, melyek jobbik esetben igencsak megkeserítik a delikvens életét, durvább esetben mondjuk egy váratlan baleset képes végetvetni földi szenvedéseinek.

Eddig is kaptam hol karcosabb, hol finomított intő jeleket, de az utóbbi napok hozama még inkább eredményezi, hogy kussoljak, ha jót akarok magamnak, és bizony, ha elmerengek a múltban, akkor eszembe kell, hogy jusson néhai kedves bokodi bunyevác barátom, a Jaszenovics Máté, aki a hetvenes évek elején Pécsett orvostanhallgatóként hasonló dolgok miatt lelte meglehetősen rejtélyes módon halálát. (Igazán sajnálom, hogy Iván öccsével a kórház gesztenyéi alatt folytatott beszélgetésünket nem tudtuk befejezni, mert kezdett érdekes fordulatokat venni a közös visszaemlékezés.)

 

Szóval a helyzet az, hogy lám-lám, hétfő óta megszaporodtak a nemzetiségi kérdésekkel kapcsolatos műsorok úgy tévében, mint rádióban, mint például a Kossuh Rádió délszláv népek mélyelemzésével foglalkozó műsora, vagy pl. az Echo TV műsorán Csóti György megismételt, engem leginkább afféle enyelgésre emlékeztető riportja Vitézy Tamással, az Adratiq Rt. sajátságos látásmódú elnökével Horvátországgal kapcsolatos dolgokról. De nem kell messzire menni, itt az Index fórumán is akadnak hol mérvadó, hol inkább némely hazai akadémikusunkra emlékeztető szakértők (áhhh, dehogy bértollnokok), akik azon csámcsognak magvasságaik közepette, hogy kell-e a bunyevác, vagy sem. Ki nem szarja le, hogy 400 éve Magyarország területén élő, mindig is önálló identitástudatú népről van szó (eltekintve a napjainkig tartó Tito-Kádár eszmeiségét őrző kommunista időszaktól), mely Magyarország a történelmi idők során hol nagyobb volt, hol kisebb, mondjuk Grönlanddal sosem vetekedett.

Grönlanddal nem vetekszik, viszont megőrzi ősi hagyományait. Olyannyira megőrzi, hogy jottányit sem hajlandó továbblépni a feudalista időszakból, hűségesen ápolja az akkor kialkult módszereket, szokásokat.

 

Rossz az, aki rosszra gondol: nem-nem, és megint csak nem, nem létezik, hogy ezek a műsorok, írások és egyebek agymosási céllal hatalmi megrendelésre bukkannak váratlanul felszínre, miként az sem lehet igaz, miszerint bárki is szerecsenmosdatásnak, az osztályismétlést gyaníttató bizonyítvány megmegyarázásának szánná.

 

Naiv voltam éveken át, most vénülő fejjel szakítsak ezzel a kialkult szokásommal?