Teresa7 Creative Commons License 2011.05.14 0 0 1982

Egy ember jött akkor a véresre beszennyezett földön,

riadt, szomorú szemekkel

és nem értette, hogy mi történik.

Kalászt keresett a mezőn és búzavirágot:

döglött lovat talált, véres roncscafatot

és gránáttölcsért.

Öt sebéből gyöngyözött a vér,

megállt a tankok, ágyúk, gépfegyverek között és így szólt:

– Békesség az embernek a földön és jóakarat.

Nem hallották meg a szavát.

Nem látták meg a vért,

ami öt sebéből hullott:

valamennyien véresek voltak.

A véres földön megcsúszott a lába

és belezuhant egy gránátgödörbe.

Körös-körül visított, búgott, csattant, üvöltött

a megbomlott világrend

és gyilkos tűzcsóvákkal káromolta

a szomorú eget.

Mozdulni sem tudott: valami fájt.

Tankok jöttek és rázuhantak.

Ágyúk jöttek és rázuhantak.

Haldoklók hörögve rázuhantak,

káromkodó sebesültek zuhantak

és betemették az embert.

Tankok fölé és ágyúk fölé,

halottak és sebesültek fölé

a gyűlölet feltűzte

diadalmas vérszínű lobogóját.

Kerekek és ágyúcsövek és csavarok

zeg-zugai közt messze fent

megcsillant az ég kékjéből egy picike darab.

Azt nézte.

Szomorú mosoly vonaglott át az arcán,

szomorú és fáradt mosoly.

Csendesen mondta:

– Bizony, most már igazán meg fogok halni.

Aztán lehunyta a szemét.

Zsidóember volt. Krisztusnak hívták.

 

Wass Albert