Woodland garden létrehozása lebeg szemeim előtt. Annyi sok szép példát láttam erre, főként skóciai kinn tartózkodásom alatt, hogy úgy gondolom kicsiben az én kertemben is meg lehet valósítani ezt a fajta kertstílust.

 

 

 

Talajtakarók a kertemben:

 

Idén tavasszal minden talajtakaró oda került végre a kertemben, ahová való. Vannak, amiktől egy kicsit tartok agresszív mivoltuk végett, de mégis valami azt mondja, hogy könnyelműen nem dobhatom ki őket, csak azért, mert erőszakosan terjeszkednek, helyette megpróbálom őket egy szigetre ültetni, ahol egymással versenghetnek, de mivel ott csak bokrok és fák vannak, ezért nem igazán lesz mit elnyomniuk egymá féken tartásán kívül.

 

Ezért került nálam külön zónába a kis meténg, a sárga árvacsalán és a kerek repkény. Melléjük ültettem pár tő indás ínfüvet is, mert nagyon szép és egész évben takarja a talajt. Illetve egy-két tő kerti szamóca. Az összhatás nem tudom pontosan, hogy milyen lesz, de amennyiben alkalmazkodnak egymáshoz, kellő mértékben vissza fogják tudni szorítani az agresszívan terjeszkedő gyomnyövényeket.

 

E területről likvidáltam a százszorszépet, viszont a csíkos ibolyát sajnos már nem tudtam. 

 

A ház előtti szigeten önmagában a kerti szamócát szeretném elszaporítani, mint talajtakarót. Eddig gyönyörű volt minden évben. Innen áttelepítettem az indás ínfüvet, a százszorszépet, és kiirtottam a csíkos ibolyát, amit anno én vittem oda pár éve, zöldfülű kezdőként. Mellette még nyomokban nől gyöngyvirág is, de csak itt-ott. 

 

Végül a legnagyobb területen, ami rögtön a bejárti ajtónk mellet van, a csíkos ibolya és a százszorszép van leginkább elszaporodva. Kezdi azonban az indás ínfű is felvenni velük a versenyt. Emellett a gyöngyvirág, a kerti és az erdei szamóca valamint a tó körül a pénzlevelű lizinka is jól terjed. 

 

Én a talajtakarók tekintetében egy hasznos tanácsot szeretnék adni azok számára, akik a fű(és az egy idő után benne megjelenő agresszív gyomok) helyett ebben gondolkodnak hozzám hasonlóan. 

 

Saját hibámból tanulva mondom, hogy nem érdemes csupán olyan területekre agresszív talajtakaró növényeket telepíteni, ahol kordában tudják őket tartani, pl. egy szigetre ami a ház olyan szegletében van, amit körbe járdák vesznek körül, vagy méterek választanak el egymástól ezáltal kisebb lesz az esélye a kert más szegleteiben történő megtelepedésnek.

 

 

Rendkívül agresszív, nálam már-már kiirthatalan fajok:

 

Nálam a fekete lista csúcsán a legrangosabb helyet a borsmenta (Mentha piperita), a hamvas szeder (Rubus caesius) és a télizöld meténg (Vincs major) kapták.

 

1. A borsmenta: azért, mert a föld alatti kúszó gyökereivel úgy behálózta a tó melletti dombot, (más területekről nagyjából már sikerült eltávolítanom) hogy évek alatt sem sikerült kiirtanom ,pedig folyamatosan rajta vagyok az ügyön. Emellett felnőtt korában előnytelen külseje magas termete miatt sem bírom elviselni. Pedig mikor hoztam, egy pici tő volt és olyan kis ártatlannak nézett ki, mint a ma született bárány.

 

2. A télizöld meténg:, amit amerikában gyomnak tekintenek, nálam szintén horror kategória csillapíthatatlan terjeszkedési vágya és télre lefagyó, rendkívül előnyelen, fonnyadt lombja miatt. Majd tavasszal újra kihajtó, mindent beborító és elnyomó roppant erős hajtásai miatt.

 

3. A hamvas szeder: apró gyümölcsöket termett, mindent behálózott, hatalmas bozóttá alakult, szúrt és ezáltal fel sem tudtam a levágott szárait aprítani, hogy mulcsként esetleg hasznosítsam. Kész katasztrófa volt, pedig emlékszem anno, hogy örültem zöldfülűként neki. Gondoltam majd milyen hasznos növényt engedek általa a kertembe. Egy olyan növényt, mely kis mennyiségben talán még mutatósnak is mondható, illetve ehető gyümölcsöt terem, azonban nagyobb telepeket képezve viszont már hatalmas problémát jelentő veszélyes gyomnövényként kell tekinteni.

 

4. A borostyán: Őt nem bántom, nem veszem többé a számra, mert őt is én ültettem oda ahol agresszíven terjedt. Talán túl jók voltak számára a terjeszkedéséhez szükséges feltételek. Őt azért tartom veszélyes kategóriának, ( Skóciában is megfigyeltemezt a problémát) mert egy természetközeli kertben a fákra felkúszva már-már megállíthatatlan, és így vagy úgy de képes megfojani a fákat egy idő után. Nálam amint elérte a tuják, borókák törzsét elkezdett felkúszni rájuk és egyszerűen lehetetlen volt egy idő után lehámozni róluk őket és nálam ebbe a kategóriába tartozott anno a felfutó komló és a virginiai repkényszőlő is, így tőlük is búcsút kellett vennem. 

 

Egy idő után arra a következtetésre jutottam, hogy teljes mértékben száműznöm kell a kertből azokat a fajokat, melyek felfutnak a fákra, ezáltal spórolva meg magamnak és családomnak sok-sok munkát karbantartásukat tekintve. Egyre inkább arra kell törekednem, hogy egy idő után legalább egy kis mértékben a kert önállóvá váljon, mint felénk sok régi elhagyott kúria, kastély kertje, de ehhez az kell, hogy ne legyenek olyan fajok, melyek állandó karbantartást, metszést igényelnek, mert különben mindent beborítanának agresszív terjeszekedésük révén.

 

 

 

Feketerigók a kertben:

 

Pár évvel ezelőtt a kertünk még nem volt madárbarátnak nevezhető, ezért semmilyen hasznos madár nem fészkelt nálunk, s ezáltal nem örvendeztettek meg bennünket dalaikkal sem. A házunkat körülvevő kertben nem volt csupán csak néhány keleti életfa a kerítések mentén,valamint néhány kis gyümölcs és fűzfa a ház jobb oldalán lévő legnagyobb kertrészben. A tujákat szüleim ültették, s megsaccolva korukat körülbelül most 10 évesek lehetnek. 

A tuják ma is ugyanott állnak, ahová anno szüleim elültették őket, szépek és egészségesek. A fűzfák azonban idővel kipusztultak, drótférgek támadták meg őket, szép lassan legyengültek és elpusztultak. A gyümölcsfák nem voltak permetezve és gondolom én, hogy a manapság olyan gyakori betegségek tették tönkre, pusztították el őket szép lassan.

Továbbá volt egy szép és nagy madárbirs bokrunk is. Elég terebélyes volt, talán kerti madárbirs (Cotoneaster horizontalis) lehetett. Apum vágta régen mindig a füvet, amíg ugye mi gyerekek voltunk. Annyira sajnálom ezta szép bokrot ugyanis kipusztult, mindig vágva és vágva volt, aztán egyszer kiszáradhatott :(

Volt egy hatalmas tűztövis bokrunk, kerti gyöngyvesszőnk is, amik a hozzá nem értés miatt szintén hasonló sorsra jutottak. Így már hozzáértőbb, felnőtt fejjel mondom, hogy meg lehetett volna őket menteni, de családomnem igazán foglalkozott úgy velük, ahogyan kellett volna, a hangsúly inkább a füves területeken és a fűnyíráson volt.

Aztán pár éve itt-ott talajtakarást végeztem, melynek következtében egy rigó pár költözött a kertbe, akik idén fészket raktak és ki is költötték fiókáikat nagy örömömre. Rendkívül jó látni őket, amint élelem után keresgélnek a mulcsréteg alatt, fürdenek a tóban vagy éppen dalolásznak a kert valamely szegletében.

Nagy vágyam volt, hogy egy rigó család végre beköltözzön a kertembe, és most végre valóra vált egy álmom :D

Tudom, hogy hasznos segítőtársak szegődtek általuk mellém, hisz sok-sok kártékony rovart, csigát, férget pusztítanak el itt tartózkodásuk idején.

 

 

 

A bokorfává nevelési projekt:

 

A bokorfává nevelési projektemet azért is indítottam el 2010-től, mert idén volt először lehetőségem arra, hogy sok jó cuccot ingyen kapjak. Az erdőkben és a díszkertekben látottakat veszem alapul. Azt, amikor egy fa magától kel magról és emberi beavatkozás nélkül csperedik fává. Felénk van 1-2 erdős terület, ahol Nyugati ostorfák maguktól szaporodnak, sűrűn sok tő van egy helyen kisebb erdőt alkotva, legtöbbször gyökérsarjról vagy magról kifejlődve. Felénk azonban a madarak is terjesztik a nyugati ostorfákat, amik aztán gyorsan felnőnek. 3 darab ujjnyi vastagságú kb. 1,5 méter magas nyugati ostorfám van és őket ültettem egybe, úgy mint egy olyan bokrot, aminek 3 felfelé törő törzse van. E 3 példány, véleményem szerint visszafogja egymást a növekedésben és ezáltal nem lesznek majd olyan nagyok. 

 

Mezei szilnél és vadgesztenyénél ugyanezt a történetet reszkírozom meg. Mezei szilből kb. 5 darab ujjnyi vastagságú és kb. 1,5-2 méter magas eddig fák alatt fejlődött példányokról van szó, melyeket összefogva ültettem el, s így bokrot formálnak, DE, hozzáteszem, hogy így találtam rájuk. Egy gyökérről nőtt több törzs a mezei szil esetében.

 

A vadgesztenye megint más tészta. Őt is úgy alakítottam ki, hogy több tő van közel egymáshoz, hogy később mivé forrja ki magát - szó szerint - hogy a törzsek egyszer összenőlnek-e azt nem tudom, de mindenképp megér nekem egy próbát. Az ihletet az adta, hogy pár évvel ezelőtt láttam egy gesztenye fa környékében 3 darab kb 40 cm-es gesztenye magoncot, melyek szinte egymás hegyén hátán keltek ki, gyönyörűek és egészségesek voltak. Magról maguktól keltek, senki nem tudta őket kiritkítani, így 3 kis fa növekedett pár centis távolságra egymástól. Szerintem ez érdekes dolog. Kiváncsi vagyok mi fog kisülni ebből a dologból. Talán a több kis fa elkezd növekedni, majd idővel úgy alakulnak ki a törzseik, hogy egymással szinte összeforrnak, vagy ha nem akkor a természet megoldja, rábízom a kertem :)