Tegnap vettünk a sógoromnak egy Praktikeres Budget láncost (mivel jókat írtatok róla, oregon lánc és hasonlók) ráadásul akcióban volt 23-ért, hát rábeszéltem.
Amint megjött átnéztük, nincs rosszul összerakva, korrektnek tünt, így hát benzint bele, fullszintetikus 33-as keveréket, kilógattuk a diófára és elpöfögött egy tank benzin, úgy, hogy 3 percenként félgázzal átöblítettük. Majd kapott egy tank 40-es keveréket és ugyanígy lógatva járt, 3 percenként félgázzal minden 6. percben 3/4 gázzal megpörgetve.
Ma pedig felvágtunk vele kb fél erdeiköbméter csertölgyet, 15-30 cm-eseket. Közben pihentettük (amíg a bakon facsere volt).
Nagyon tetszik, szépen megy, erős gép. Majd kell állítani a karburátoron biztos, de az tuti, hogy a fullszintetikus olajjal egy fikarcnyi füstölés sincs.
Ami tetszik nagyon, hogy az oregon lánc egy cseppet sem nyúlt meg. Fél köbméter tölgy után olyan a láncvezető mintha most vettem volna ki a dobozból, nyoma sincs annak, hogy vágtunk vele. Idáig jeles a cucc.