Én voltam a szerencsés! Ha esetleg valakit érdekel, miről maradtatok le:

 

Nehéz volt a Let it Bleedet csinálni...baromi sokáig tartott, csak a Gimme Shelter gitárszólóját egy hétig vették fel, mindig újra, de Jagger pedig volt, amit 200 szor elénekelt. Charliet kicsit idegesítette Jimmy Miller, aki dobolásra is vetemedett a YCAGWYW ban

Al Kooper sokat segített, szinte like a Rolling Stone. Brian viszont nem sokat segített, inkább a világzene feltalálásával volt elfoglalva Marokkóban, sajnos nem tudta kivárni azt a harminc évet míg divatba jön. Keith kétszer annyit gitározott, mint más, egy alkalommal vérzett is a keze, talán innen az album címe, amit eredetileg Sticky Fingersnek akartak hívni. Keith ötlete -Hard Knox and Durty Sox - senkinek sem tetszett, mégis rákeveredett a belső borítóra.

A szerző szerint szarok a szövegek, de ez se baj, így is ez a legjobb Stones album, bár még jobb lenne, ha a Honky Tonk Women is rajta lett volna, valamint még egy-két méltatlanul mellőzött dal a Metamorphosisról (pl Steve Wonder dala!), a Country Honk meg a Love in Vain viszont akár le is maradhatott volna, nem értem, miért. Mi még - Ry Cooder eléggé megsértődött, mert hónapokig baszta a rezet Londonban, talán arra számított, be is veszik a Stonesba, ehelyett csak egy mandolinszólóra futotta, mert szerinte Keith ki nem állhatta, és ha ő bejött a szobába, Keith kiment - ebből lett az Edwards album. Ehhez képest meglepő, hogy Keith soha semmi rosszat nem mondott róla, sőt, a nyílt G hangolást is tőle származtatja, amit pedig már Muddy Waters is használt 20 évvel előbb.

 

Al Koopert meglepte, hogy a Stones nem vacak pizzákat meg hamburgereket evett a stúdióban, hanem komplett hat fogásos ebédeket hozatott a Ritzből. De a borítón a torta nem ennek a maradványa, hanem egy művész kemény munkájának gyümölcse. A nő aki a tortát sütötte később ismert tévészakács lett Angliában.

Ez a velő, a többi 200 oldal tulajdonképpen élvezetes, olvasmányos stílusban megírt elmélkedés a Stones történetéről 69-ig bezárólag.