A hosszkontrakció (és ikertestvére, az idődilatáció) korábbi elméletek alapfogalmai, mint megfigyelt vagy kikövetkeztetett természeti jelenség. 

A specrelben egy test hossza nem alapfogalom, a modell alapját nem a hosszkontrakció alkotja.

 

Az én  megértésem szerint a specrelben egy test, rúd hossza, vagy bármely két kiszemelt pontja (pl. az eleje és a vége) közötti mérete két esemény távolsága, azaz két esemény helykoordinátáiból számítható kivonással vagy a Pitagórasz tétellel. 

Mégpedig két olyan eseményé, amik a test két kiszemelt pontjában egyidőben történnek. 

Mivel pedig a hely és időkoordináták meghatározására használt inerciarendszertől függ, hogy a test egyik pontjában történő eseménnyel melyik másik esemény egyidejű a test másik kiszemelt pontjában, a test méretét az inerciarendszer választásától függő különböző eseménypárok adják. 

Így tehát a test mérete nem saját tulajdonsága a testnek. 

 

Ha nagyon akarjuk, mondhatjuk, hogy ha egy test teljes egészében tartósan nyugalomban van egy inerciarendszerben, akkor az abban mért méretét nevezhezjük sajáthossznak. De ez semmivel sem alapvetőbb jellemzője a testnek, mint bármely más rendszerbeli mérete.  

Annyi a különbség, hogy a hossz meghatározásához nem kell egyidejű eseményeket választania két kiszemelt pontban, hiszen azok koordinátái nem függenek az időtől. 

 

Ilyen alapon mondhatjuk azt is, hogy minden test "sajátsebessége" nulla. Látható, hogy értelmetlen ilyen fogalmakat használni. 

 

A hosszkontrakció a specrelben pusztán arra a körülményre utal, hogy a test különböző rendszerbeli hosszai közül a sajáthossz a legnagyobb. De szó sincs arról, hogy a hosszkontrakció kapcsán valamiféle megrövidésre vagy hasonlóra kéne gondolni (mint azt Privatti korábban mondta is). 

 

1m