Most, hogy előkerült újra a Szíriusz is, azt hiszem érdekes lesz röviden idézni Kerényi Károlyt, akinek némely gondolatát Schenouda mintegy már korábban összefoglalta a Labirintus kapcsán:

"
...Athéna és Dionysos óvta meg attól a veszélytől, hogy végleg Ariadné hatalmába kerüljön, s őt vigye haza feleségéül. Dionysos és Ariadné, akiket az ünnep során szintén köszönet illetett, elengedték őt birodalmukból. Mindenütt ott látjuk ezt a birodalmat, ahol halál és sír Ariadné mítoszához és kultuszához tartozott. Argosban mutogatták Ariadné sírját – a valóságban feltehetőleg egy oltárt, amelyen mint alvilági istennőnek mutattak be neki áldozatot. Maga a hely Dionysos Krésios alvilági szentélye volt. A név – ‘a krétai Dionysos’ – nem hagy kétséget afelől, hogy a krétai Dionysos-vallás szférájában vagyunk.

...

Théseus egy kis szigeten, vagy inkább sziklaszirten hagyta ott Ariadnét, amíg az aludt; csak Dionysos ébresztette fel mély álmából. Ekkor kapta az istentől a koszorút, amely mint ‘Ariadné koszorúja’ (a Corona borealis) fénylik az égbolton. Akárcsak a menyegzőt követő égi utazás, a koszorú csillagok közé helyezése is Aridéla eredendő égbolthoz kötöttségéről tanúskodik. De nem mindegyik elbeszélés szól arról, hogy Dia szigetén kapta a koszorút, ahol Dionysos újra rátalált. Az egyik változat szerint Ariadné ezért a jutalomért adta oda magát Krétán Dionysosnak, és a koszorú már a labirintusban is fénylett. A krétai esküvő emléke bukkan fel a Kr. u. 5. századi szónoknál, Himeriosnál, ismeretlen irodalmi átdolgozás nyomán (hogy a talán legrégebbi utalást halljuk legutoljára): eszerint Dionysos „a krétai barlangokban” vette feleségül Ariadnét.

...

a „dicsfénnyel övezett menyegző” képe már a korai időktől kezdve egy Krétán kívüli helyhez, Naxoshoz kötődött. Ott mutogatták az égi utazás helyszíneit is, például a Drios hegyet. Az egyik mitográfus egyszerű elbeszélése szerint Dionysos megjelent Théseus álmában, fenyegetés kíséretében elzavarta, majd éjszaka a hegyre vezette Ariadnét. Itt ő tűnt el először, majd utána Ariadné is.

...

Ariadné Kyproson szülési fájdalmakba halt bele, kettős párhuzam alapjául szolgál: egyrészt összevethetjük a történetet a Korónis haláláról szólóval, aki már a máglyán feküdt, amikor Apollón kiragadta fiát, a kis Asklépiost anyja méhéből, másrészt pedig Semelé koraszülésével, akit Zeus villáma égetett halálra, és terhességének hetedik hónapjában hozta világra Dionysost. Ám Ariadné állítólag nem szült a gyermekágyban. Az amathusi asszonyok gyermekkel a méhében temették el egy szent ligetben, amely attól fogva az övé volt, mint Ariadné Aphroditéé.

...
Ariadné alakjában nem csupán tükröződtek az olyan hatalmas istennők, mint Artemis, Aphrodité és Persephoné – ő maga volt Persephoné és Aphrodité egy személyben. Fel kell tételeznünk, hogy szült az Alvilágban, s így feltehetjük azt a kérdést is: ki volt a gyermek?

...

A krétai mitográfusok számára, akiket Diodóros követett, Dionysos elsősorban a bor istene volt. Azt mondják erről az istenségről – mondja Diodóros –, hogy Zeus és Persephoné gyermekeként, Krétán született. Hozzáteszi még, hogy ez ugyanaz az isten, akit széttéptek a titánok. Egy másik hely arról árulkodik, hogy a krétai tudósok bizonytalanok voltak azzal kapcsolatban, hogy Dionysos anyját Persephonénak vagy Démétérnek nevezzék-e. Magát a mítoszt egy elveszett orphikus theogónia kivonatában, a keresztény apologétánál, Athénagorasnál találjuk meg.

...

A teljességgel emberi vonásokat hordozó szerelmi történetnél, amely szerint Zeus Semelével nemzette Dionysost, ősibb változat volt az, amelyben saját apja csábította el Persephonét. Az orphikusok teológiai tankölteményeiben ez a történet is fennmaradt a késő ókorig, de határozottan csak a Kr. e. 1. századi történetírótól, Diodórostól tudjuk, hogy ez volt a krétai változat. A Diodórosnál is érzékelhető ingadozás Persephoné és Démétér személye között megfelel a knóssosi érmék éppúgy ingadozó ikonográfiájának, melyek Démétérére emlékeztető Persephoné-fejet ábrázolnak a labyrinthosszal összefüggésben. Itt az istennek arról az úgynevezett orphikus születéstörténetéről van szó, amely általában Zagreus születéseként ismert.

'…az égi kígyó-mennyegző után
termékeny szülésben vajúdva hullámzott Persephoné méhe,
s megszülte Zagreust, a szarvas gyermeket.'

Aischylos megerősíti Zagreus ellentmondásos azonosítását egyrészt az ‘alvilági Zeusszal’, másrészt Zeus alvilági fiával. A Zagreus, vagyis ‘az élve zsákmányoló’ név ugyancsak álnév volt: egy hatalmas istenség, sőt, minden idők leghatalmasabb istenségének körülírására szolgált. Ő volt az, aki rátalált elrejtőzött lányára a barlangban, s az őt magát szülte neki, mint saját fiát. Az a „misztikum”, amelyet Dionysos Ariadnéhoz fűződő viszonyában feltételeznünk kellett, itt egy olyan archaikus mítoszban mutatkozik meg, amelyben nemzés és születés soha nem lép túl egyetlen páron. A fiú és egyben férj olyan misztikus gyermeket nemz anyjával és lányával, mint feleségével, aki újra csak saját anyját fogja megkörnyékezni.

...

A ‘Minótauros’, vagyis a ‘Minós bikája’ név nem volt valódi. A labirintus lakójának neveként az Asterios vagy az Asterión hagyományozódott: mindkettőben az astér, vagyis a ‘csillag’ szó rejlik. Ezek lettek a krétai őskirály nevei is, aki elnyerte Európát, a bika-alakban megjelent Zeus szeretőjét. Egyetlen görög mítosz sem kapcsolható e nevekhez. A Knóssoson kívüli görögöknek nem volt tudomásuk a Minótauros ragyogó aspektusáról. A knóssosi érmék azonban tanúskodnak a labyrinthos csillagáról, Ariadné holdtermészetéről és arról az azonosságról, amely feljogosít bennünket, hogy a Persephoné nevet ne csak „felettébb tiszta” volta miatt alkalmazzuk a ‘labyrinthos úrnőjére’.

...

Az ősi mítosz Minótaurosa egyszerre volt bika és csillag. Ha a labyrinthosban élt, akkor a "labyrinthos úrnőjénél" élt, vagyis anyjánál, az Alvilág királynőjénél – az Alvilágban tehát, és nem egy olyan helyen, amelynek nem volt kijárata.
A minósi Krétán a Sirius volt az a csillag, amelynek első feltűnését az év kezdeteként ünnepelték, szoros kapcsolatban a mézzel, a borral és a fénnyel. Kettősség és párhuzam figyelhető meg itt. Az égbolton megjelent a csillag, a barlangból pedig felragyogott a fény. A barlangbeli fény ünnepe misztérium-ünnep volt. Ennek meg lehetett állapítani az időpontját, a másiknak nem. Knóssosban egy erre a célra kijelölt tánctéren táncolták el nyilvánosan, hátrafelé a "labyrinthos úrnőjéhez" vezető utat. Az úrnő helye a valódi labyrinthos, az Alvilág közepén volt; ő volt az, aki megszülte titokzatos fiát, és őrizte a fényre való visszatérés lehetőségét. Az ókorban az eleusisi, samothrakéi és trák – vagyis az orphikus – misztériumok krétai eredetét éppen abban ismerték fel, hogy Knóssosban, még a görög korban is, mindaz nyilvánosan hozzáférhető volt, amit ezek a misztériumok titokban tartottak. Az Eleusisról ismert hagyományokkal két ponton mutatkozik egybeesés: az egyik az alvilági királynő titokzatos gyermekének születésével kapcsolatos hír, a másik pedig az, hogy a beavatás legmagasabb fokára törekvő beavatottak a gyermek anyjához vezető úton érezhették magukat. A samothrakéi Nagy Anya misztériumaival való egybeesések még közelebbi meghatározást kívánnak. A mondottak alapján azonban aligha kételkedhetünk mindazon történetek lényegi részének – sőt, valószínűleg leglényegének – minósi eredetében, amelyek Orpheushoz, a mitikus dalnokhoz kapcsolódnak."
Kerényi Károly: Ariadné

 

Fentebbi toposzokkal biztosan érdemes lesz majd újra külön-külön is foglalkozni alkalomadtán, két részletre azonban az előzőekben elhangzottak miatt felhívnám a figyelmet.
Az első a csodás orphikus isten-gyermek, Zagreus(akit Dionüszosz-Bakkhusszal is azonosítanak) születése, melyet Kerényi is említ; itt megint csak a beavatási misztériumok prototípusával, az 'élve szétszaggatással' találkozunk. Ez a beavatási halál, amit a misztériumokban természetesen mindig újjászületés követ; itt a mítosz egyik változata szerint a Titánok által szétszaggatott Zagreus egyedül épen maradt szívét plántálja Zeusz Semelébe: vagy beülteti azt az élő nő testébe, vagy egy bizonyára különös 'italba' keverve itatja meg Semelével, aki ezután lesz várandós Zagreussal. Ez megint csak ugyanaz a minta, amit világszerte az alvilági papnők (Medea, Ceridwen, stb.) (és alkimisták) követtek a regeneráció vagy a 'filozofikus gyermek' létrehozatala érdekében.

A második, amit Schenouda is említett már a Minotaurusz kapcsán, annak Asterión, vagyis 'Csillagos' neve. Hogy ezt miképpen kell érteni, arra valószínűleg, nem véletlenül, orphikus szövegek mutatnak rá. Különböző helyekről előkerültek orphikus 'aranytábla' töredékek, amelyeket temetkezésekkor használtak. Ezek valószínűleg teljesen hasonló szerepet játszottak, mint az egyiptomi vagy a tibeti halottaskönyv, tehát útmutatóul illetve emlékeztetőül szolgáltak a lélek túlvilági útján (ami persze ugyanaz az az út volt, mint amit a beavatás során meg kellett járni). Ennek során, amikor a lélek elérkezik a Hádész Palotájánál álló keresztúthoz (Trivia), az alvilági bírók felteszik a sorsdöntő próba-kérdést: "Ki vagy te? Honnan jössz?". Erre a léleknek a következőképpen kell felelnie: "Vagyok a Föld és a Csillagos Ég(ΟΥΡΑΝΟΥ ΑΣΤΕΡΟΕΝΤΟΣ) gyermeke, de eredtem Uránusz fajából(ΕΜΟΙ ΓΕΝΟΣ ΟΥΡΑΝΙΟΝ).". Hogy ezt a 'Csillagos égből való eredetet' hogyan kell értelmezni, azon lehet töprengeni...
A Zagreus mítosz azonban azt is elmondja, hogy az emberi faj a Zeusz által villámmal halálra sújtott Titánok hamvaiból született, akik előtte felfalták a gyermek Zagreust, ezért az emberiségben a földi-titáni, illetve az isteni természet keveredik. Emellett persze maga Zagreus-Dionüszosz, mint azt láthattuk, az 'alvilággal' kapcsolatos istenség.