Nagyon nehéz lehet! Neked ez a hivatásod, nemcsak a munkád! Én is sokszor elnéztem kórházakban, oviban, suliban, stb, ahogy a tanár, óvónő, dadus, ápolónő, egyéb szakember micsoda türelemmel, szeretettel foglalkozik a gyerekekkel (már akinek hivatása is, nemcsak munkája). És sokszor jut eszembe, hogy vajon mennyi energia marad mindebből otthonra, a saját családhoz...Nekem nem maradna, az tuti! Le a kalappal azok előtt, akik szeretettel gondoskodnak másokról, holott a lelkük sajog a fájdalomtól, hisz a saját gyermeke már nem kapja meg ugyanezt, fáradság miatt:( Nehéz lehet ezt feldolgozni, nem irigyellek érte!

Könnyebb egy papírhalmot utálni egy irodai dolgozónak, aki ugyanúgy nem tud annyit foglalkozni a gyermekével, amennyit tudna, de nincs mögötte lelkiismeretfurdalás, hogy a másét "szerette" munka közben...