No az utolsó . A szomszéd német juhász a mindennap látott unokákat megharapta, csak a jó szerencsén és a jelen lévő felnőtteken múlott hogy nem lett nagyobb baj belőle. A mi Buksink (becsületes neve Azor volt) soha nem tett ilyet, imádta a gyerekeimet. Tényleg önfejű és makacs, de akkor azt minek nevezed, hogy mikor meghoztuk a labrador kölyköt, akkor ő megtanította mindenre amit csak ő csinált eddig. A Csoki úgy ugat, még a hangszíne is az ami a malamuté volt, úgy vonít, úgy jelez mikor jön valaki vagy csöngetnek. A macskákat is megtanította, hogy a saját az tabu és barát. Ja igen, saját szememmel láttam, a labit tanítottam a gumi csontot vissza hozni. Párszor meg is tette szépen. Aztán egyszer a Buksi felkelt, odament az elhajított csontért és elvitte a legtávolabbi sarokba, ott dobta le. A Csoki soha többé nem hozta vissza a csontot. Igen és mikor már mindent megtanított a labival, attól kezdve néha még odament a kapuhoz erőt demonstrálni, de főleg csak feküdt és pihent.