Emlékszel még?
Nyakó Zita

Emlékszel még
arra a tavaszra?
Felhők közt bujdosó
kósza napsugárra?
Mikor még csendesen
össze tudtunk bújni
nem kellettek szavak,
csak mi voltunk...
csak mi...

 

Emlékszel még
arra a nyárra?
Mikor nevünket karcoltuk
az út menti fákra?
Mikor még hittük,
hogy örökké tart majd
s egymás karjaiban
értük a hajnalt...
a forró hajnalt...

 

Emlékszel még
az első csókra?
Mikor megszűnt a világ,
megállt az óra mutatója,
s szinte fájt a vágy,
úgy kívántuk egymást,
s úgy éreztük szerelmünkre
megkaptuk az áldást...
égi áldást...

 

S emlékszel-e drága
arra a napra?
Mikor könnyek szöktek szemembe,
egyetlen mondatodra.
Mikor neked adtam magam,
halálomig örökre,
Jóban, rosszban,
végleg egy életre...
örök életre...

 

S emlékszel-e arra
amikor elhagytál?
Mikor a nap sem kelt fel,
s búsan könnyezett a táj.
Mikor virágok borultak,
jéghideg sírodra,
s megindult a tömeg
kígyózó sorokba...
fekete sorokba...

 

Emlékszel-e
a könnyes magányra?
Álmatlan éjszakában
hideg falak közzé zárva.
Vártalak csendesen,
Kiszáradt szemekkel,
élve haldokolva,
lángoló szívemmel...
elhamvadt szívemmel...