Szia!
A történet ismerős. Mi három évvel ezelőtt jártunk így; akartunk a már évek óta meglevő görényünknek egy társat, ezért úgy döntöttünk, hogy egy felnőtt lánygörénybe beruházunk. Aprópénzért jutottunk hozzá Emőkéhez (így neveztem el a fenevadat).
Ő is kedvesnek, barátságosnak volt bereklámozva, és költözés miatt akartak "sajnos" megválni tőle. Persze fél óra után már kiderült, hogy az egész kamu, és a szöveget úgy bekajáltam, mint egy pisis kisgyerek :-)
Még haza sem értünk, és már engem is és páromat is (némi költői túlzással) megcsonkított az állat, úgyhogy nem is haza mentünk hanem az ügyeletre tetanusz elleni oltásért, meg kötszerért.
Az azóta eltelt időben elért eredményeim: pár hónap után már össze mertem engedni a két állatot (eleinte azonnal torokra ment, és alig lehetett leszedni a fiú görinkről) és már együtt élnek békességben, boldogságban jó ideje.
Én is sokat kiengedem őket, meg mindenféle finomsággal próbáltam szelídíteni is, gazdi szagú ruhákat betenni a helyére, stb ... de tudomásul vettem, hogy ő már sosem fog az ölemben aludni, vagy a kezemből enni úgy mint a másik, ezért távolságtartóak vagyunk, tisztelem a magánszféráját, és továbbra is csak kesztyűben merek hozzányúlni :-) Miután hazahoztuk még sokszor megharapott minket, csinálhattunk bármit, trküzzöhettünk akárhogy...semmi sem használt. Támadott, és tiszta erőből, véresre harapott, és nem engedte. Mindent átharapott...kivéve a kerti vastag bőrkesztyűt :-) Ezért most ez a kommunikációs eszközünk :-)
Ha nem érek hozzá, akkor nagyon aranyos, játékos, szaladgál de látszik rajta, hogy még mindig nincs bizalma hozzám. (rossz sorsa lehetett ott ahonnan elhoztuk. Sovány volt, a fehér szőre meg sárgás, azóta olyan nagy lett mint egy mini-jegesmedve, és gyönyörű fehér a szőre)
Ha kézzel közeledek hozzá (már nem harap, mert tudja, hogy hiába, nem érzem :-) feszeng, menne inkább el...ezért csak keveset molesztálom.
Kitartás, türelem és sok sok szeretet. Ha nem lesz belőle ölgörény, ne érezd kudarcnak...szerintem. Jól elvan az állandó emberi érintés nélkül is, főleg nálunk így hogy ketten vannak. Imádják egymást, és ezt nagyon jó látni. Ez pl. siker, hogy így összeszoktak.
Minden jót!
Üdv,
Akula