Komáromi János

Sűrű éjszaka

sűrű párákba burkol az éjszaka
mint kötél érint ingem nyirkos nyaka
viszem magammal a sárga lámpa-fényt

nem tudom ma hova csalnak a léptek
jönnek velem bódult hangok és képek
éj-árnyait mosolyom riasztja szét

nyelvemre csomót köt egy ismerős dallam
fátyol borul szememre zavaros álomban
kövek peremén botlik a hajnali szél

földhöz lapuló árnyákokba bújik a koppanás
jön utánam egy érzés vagy talán valami más
csak néhány álmos kertkapu gőgicsél

világítanak utánam a cipőtalp-nyomok
szelíd-vad vagyok, gyáva-bátor és konok
észrevétlen megyek és észrevétlen jöttem

előttem fallá tömörödik a sűrű éjszaka
feltárul láthatatlan a titkok ajtaja
és tompa puffanással bezárul mögöttem