A lájf semmiképpen nem érdektelen, de azt azért nem állítom, hogy kihagyhatatlan. Persze ép ésszel nem lehett feltételezni, hogy az ősz mester egymaga ír át éjszakákat, de tetten érni a néger kezének  nyomait mégiscsak csalódást jelentett. Ha hallottuk/olvastuk már a mester szavait, akkor számos bekezdés esetében nyilvánvaló, hogy a megfogalmazás idegen tőle -kapásból az jut az eszembe, amikor "Keef" ként emlegeti saját magát, de ez nem is lenne gond, ha ugyanakkor nem látszana a törekvés, a művet egy az egyben Keef írásának eladni - egy két jellemző szófordulat jól elhelyezve megteszi ezt a hatást. Viszont van jónéhány tényleg eredeti sztori, amelyek a saját lábukon is megállnának, ezért úgy érzem teljesen felesleges volt egy komplett, kicsit felületes és zömmel máshonnan ollózott Stones történetet is köré szőni. Ezeknek egyébként jellemzője a "hőskor" minden apró részletre kiterjedő leírásához hozzácsapni tömören és a legismertebb ezért legfontosabbnak vélt eseményekre korlátozva hozzácsapni az utolsó 30 évet, mint függeléket. Ehelyett beértem volna néhány komolyabb interjúval, amelyekből fetehetően ezek a storyk kieestek, meg talán más is, ami nem jutott el a végleges kötetig. Vagy ha tényleg ekkora volt a kreativ késztetés, Keith nyugodtan írhatott volna egy vékonyabb, kevésbé átfogó, de tőle hitelesebb kötetet. (ld Dylan interjúk, vagy krónikák, szintén cartaphilus)