Mi is úgy tanultunk esni, hogy a gyógytornász megbillentette a szivacson, aztán borult. De persze ki kellett nála alakítani azt a reflexet is, hogy amikor esik, ne csak térdre essen, de utána ha kell a kezét is tegye le, hogy ne az arcára essen. Nálunk már az is nagy szó volt, hogy előre felé kezdett el dőlni, mert korábban mindig azzal hozta ránk a frászt, hogy kizárólag hátrafelé volt hajlandó esni, mint egy krumplis zsák, a feje meg koppant egy óriásit. A mai napig csodálkozom azon, hogy egyszer sem kapott agyrázkódást, pedig esett néhány hatalmasat. Így, hogy a szivacson szándékosan úgy billentették, hogy előre felé essen, lassan megtanulta, hogy ebbe az irányba jobban megúszható az esés, és arra is nagyon hamar ráérzett, hogy először a térdére érkezzen. A kéz letételének reflexé válását meg úgy gyakoroltuk be, hogy hason ráfeküdt egy közepes (nem nagy!!!) méretű labdára előre kinyújtott kezekkel, én fogtam a derekát, aztán hirtelen meglöktem a labdával együtt amikor nem számított rá, és ha nem akart leesni róla, ki kellett magát támasztani a tenyerével. Ezt a játékot egyébként pont azért mert váratlan volt, hogy mikor lököm el, mindig nagyon izgalmasnak találta és élvezte!