BÚÉK kedves "kultúrázók" !

Néhány gondolat így kora reggel, nem akarok vitát gerjeszteni, csak elindult bennem egy gondolatsor...

Olvasok egy interjút Rátai Dániellel, a fiatal feltalálóval (3D) és rákérdezve az olvasásra, azt válaszolja, hogy 2.-os korában elétették a Kincskereső Kisködmönt és minden nap 1 oldalt kellett belőle elolvasni, kijegyzetelni és ez nagyon rossz élmény volt, inkább azóta olvas rendszeresen, amióta elvégezte a középiskolát.

Szóval én meg ezt nem értem,hogy a Kincskereső Kisködmön miért olyan borzasztó rossz élmény, illetve azt értem,hogy talán nem 2.-os gyerekekkel kellene elolvastatni, de szegény gyerekek most is vannak a világon és az országban is.  Én a magam idejében elolvastam, és azóta is ha beleakad a kezem a könyvespolcon, leveszem, beleolvasgatok és egyre jobban tetszik. Azt hiszem inkább érzelmileg ragadott meg, hogy a tisztes szegénység mellett, a tragédiák (kishúg halála) ellenére aránylag milyen vidám és boldog (nem tudok jobb szavakat) gyerekkor volt az, javarészt a szerető szülőknek köszönhetően.

Azt is fel szokták hozni ellene,hogy már nincs ilyen élethelyzet,de erre azt tudom mondani,hogy mélyszegénység most is van, ha a nagyvárosokban lakó gyerekek és szüleik esetleg el sem tudják képzelni.

Oda jutottam a gondolataimban, hogy valószínűleg úgy vagyok én ezzel a Kincskeresővel,mint ellenkező előjellel A Mester és Margaritával, előbbit nem tudom megérteni,hogy miért nem szeretik az emberek, utóbbit pedig szintén nem tudom megérteni,hogy miért szeretik. :-)