„A szuzdali fejedelemség felemelkedése 1146-kezdődött, amikor elfoglalták Rjazanyt. Innen is messze volt az az idő, amikor már »Szuzdalnak nevezett Oroszországról« beszéltek, úgy, mint Anonymus”
Szuzdal nem a XII. század derekán vált jelentőssé. A PVL az 1024. évnél számol be arról az éhínségről, melynek eredményeként „ugyanabban az esztendőben felkeltek a mágusok Szuzdalban”. E bűbájosok hatására „átvonult az egész nép a Volgán a bolgárokhoz, és kenyeret hoztak, s így feléledtek. Jaroszláv pedig, hallván a varázslókról, Szuzdalba jött; elfogta a mágusokat, egyeseket elűzött, másokat pedig kivégeztetett”.
Egy, a XI. század első negyedéből származó triptükhónon (háromrétű viasztáblán), melyet Novgorodban találtak 2000 júliusában, ugyancsak kiolvasni vélik Szuzdal nevét. A margóján ismétlődő datálás szerint 999-ben kelt dokumentum szövegében egy Iszák nevű férfi beszéli el, hogy az említett fejedelemség területén avattak szerzetespappá.
Igen érdekes továbbá, hogy Szuzdaltól közvetlenül délre említik a források a mescser nevű népet, amelynek földjét két fivérnek, a mongol Juszufnak és Mahmuteknek ajándékozta 1452-ben II. Vaszilij. (Tette ezt annak ellenére, hogy épp az említett fivérek vakították meg korábban, s emiatt nevezték úgy, hogy Sötét, azaz Tёмный.) A m.dzs.gh.r-ok lakhelye a Dzsajháni-hagyomány alapján részben erre a vidékre helyezhető. (Vö. Vásáry István: A Volga vidéki magyar töredékek a mongol kor után; in: Bartha Antal–Czeglédy Károly–Róna-Tas András szerk.: Magyar őstörténeti tanulmányok, Akadémiai, Bp., 1977, 282–90.)
