Afrikaans8
2011.01.04
|
|
0 0
81
|
A parthus topik 8134. bejegyzéséből ideiktatom Theophilosz bizánci császár egy 839-ben megfogalmazott kérését, amelyet Német Lajos frank királyhoz intézett annak ingelheimi udvarába küldött levelében: „A követekkel együtt elküldött továbbá bizonyos embereket, akik magukat, illetve nemzetségüket Rhos nevűnek mondták, s akiket, miként azok állították, Chacanusnak nevezett királyuk küldött hozzá barátságból. Kérte említett levelében, hogy a császár jóindulatából kapjanak lehetőséget és segítséget a hazatéréshez egész birodalmán keresztül, mivel nem akarja, hogy a barbár és túlságosan vad s hatalmas népek között vezető utakon, amelyeken keresztül hozzá Konstantinápolyba jöttek, térjenek vissza, nehogy véletlenül valami baj érje őket…”
Nem derül ki az évkönyvekből, hogy a kagán a kozárok uralkodója volt-e, vagy pedig a Dnyeperen a Fekete-tengerre hajózgató varjágoknak már ekkor saját kagánjuk volt, de nézetem szerint a Kazár Birodalom széthullását megelőzően csakis az előbbi verzió jöhet számításba. Eszerint az említett ruszok egy, a kazár nagykirály szolgálatában álló csoportosulás voltak, akik Bizáncon keresztül jutottak el frankföldre, nyilván kelet–nyugati irányú merkantilis kapcsolataikat kiépítendő. |
Előzmény: Afrikaans8 (5)
|
|