Az élet önámítása alatt különféle hiedelmeket, szublimációkat, pótcselekvéseket értek, amelyek úgy gáncsolják ki a tudatot, hogy az azzal tisztában sincs. Így lehetséges, hogy magasztos, akár szent dolgokat is csak egyfajta menekülésnek látok, amelyek burkoltan az élet önigenlését hivatottak szolgálni.

Az élet önámítása önmagában az, hoigy az egyénnek neked, nekem van valamilyen elképzelése, vágya az élettel kapcsolatban.

Ugyan mi ezzel a probléma?

Az első éhezés érzésénél maga az élet ami "igaz" hajt téged a vágyakozásba!

Ezért nagyon nem értelek:

Így lehetséges, hogy magasztos, akár szent dolgokat is csak egyfajta menekülésnek látok, amelyek burkoltan az élet önigenlését hivatottak szolgálni. S győz a praktikus, pragmatista, funcionális szemlélet, létmód. A belekapaszkodás a legkülönfélébb dolgokba (pl. amiket lenn írtam). A létigazság praxissá szelidül. Működik, ami nem igaz.

Merthogy mi az igaz???