Én sem hittem el senkinek semmi természetfeletti megtapasztalást, Istent meg főleg nem, amíg én magam, négyszemközt meg nem tapasztaltam. Úgyhogy értelek, és nem is akarlak semmire rábeszélni vagy győzködni.

A fal lebontása mindenkinél személyre szabottan történik, pont úgy, ahogy az a leghatásosabb. Én személy szerint sokmindent kihagynék az életemből, ami a falat alkotta, és sokmindent, amivel Isten összetörte. De ha csak úgy kivette volna az egészet, fájdalom nélkül, talán még le is köptem volna Őt, hogy mi a nyavajának nem segít másokon, nézze már meg, nekem semmi bajom, mert olyan okos vagyok és annyira szerencsés, a magam erejéből köszönöm jól vagyok, de ott a szomszédom, ott vannak a rákos betegek... Tuti nem vettem volna észre, annyira el voltam szállva, hogy Ő volt, aki segített. Az összes kezemmel kapaszkodtam a falba is, úgy mellesleg. De ahogy a mostani eszemmel és szememmel nézem mások életét, már akikébe belelátok valamennyire, ugyanígy vannak. Nem tudom, miért vagyunk mi emberek ennyire sügérek. De nem megy törés nélkül, nem megy szelíden, nem megy szép szóval. Milyen jó lenne, ha csak elolvasnánk az evangéliumokat és máris megértenénk mindent és mennénk tovább Istennel. De nem így történik, ára van az életünknek. Tele vagyunk okoskodásokkal és azokat nem tudjuk letenni magunktól, nem ész és nem logika ez. Nekem Isten gyerekkoromtól annyi jelet adott, és nem vettem észre, annyiszor segített, és magamnak tulajdonítottam, hogy megúsztam a necces helyzeteket. Aztán eljött az idő, mikor még mindig megúsztam, és elkezdtem sejteni, hogy ennyire azért nem vagyok én nagy lumen. És ráadásul kevés volt minden, minden megszerezhető dolog kevés volt. Épp ez őrölt fel engem, hogy minden megvolt, amit csak akartam, és mikor ott volt, akkor kevés volt, egyre üresebb lett az élet. Nem a bűn felől jött hozzám Isten elsősorban, pedig az az oka minden bajnak, hanem azt az űrt kezdte betölteni, onnantól, hogy az a bizonyos fal ledőlt bennem.

Biztos hallottál ilyesmit, de amíg te át nem éled, nem hinném, hogy elfogadod:)

Amit a végén írsz, hogy talán van egy erő, és aki tudja használni, annak működik, nos ebből is kipróbálhattam egy keveset. Kiderült, hogy van ilyen, a falhoz tartozik, és nem személytelen, hanem valaki, sőt többféle valakikről van szó. Nem sajnálnak meg, nem segítenek, hanem használnak a saját céljaikra. Rettenetes, félelmetes, gonosz, általam kinyírnának másokat, segítségnek, jónak álcázva. És sajnos, elég istenszerű, legalábbis az emberekhez képest.

Amíg csak úgy elszüttyögtem magammal, addig nem is volt ezekkel dolgom, de mikor elkezdtem keresni az okokat, az üresség okait, hát egyből találtam embereket, könyveket, először kis jeleket, amik a falat erősítették, az "erő" felé tereltek, és Istentől elzártak.

De mondom, ez csak az én esetem, másnál másképp van, ezt az utolsót jobb kihagyni, és inkább nyavajogni akár hosszú éveket üresen, boldogtalanul, betegen, akárhogyan, csak az "erő" távol maradjon, amíg Isten érkezik.