"József Attila és a kommunista párt

 

Külön fejezetet érdemel a költõ és a kommunista párt kapcsolatának története, mert sokáig politikai érdekek fûzõdtek ahhoz, hogy homályban maradjon.

 

Valójában József Attila akkori útkeresését és az illegális kommunista párt akkori pozícióját figyelembe véve, elválásuk éppúgy szükségszerûnek mondható, mint egymásra találásuk. József Attilának pedig ki kellett próbálnia ezt a lehetõséget is.

Akár a többit is.

 

Még zavartalanul végzi pártmunkáját, amikor a moszkvai Sarló és Kalapács 1931. júniusi számában megjelenik a Moszkvai Proletárírók Szövetsége Magyar csoportjának megbízásából közzétett Platformtervezet, amely azt állítja róla, hogy „a fasizmus táborában keresi a kivezetõ utat”. Kétségtelen, hogy József Attilát igen érzékenyen érintette a megbélyegzés, választ is írt rá, amely kéziratban (és töredékben) maradt. De a Moszkvai Proletárírók Szövetsége Magyar csoportjának véleménye nem volt akkora súlyú, hogy a hazai kommunistáknak figyelembe kellett volna venniük. Nem az emigráció véleményén múlott a költõ és a párt kapcsolata: a hazai kommunistákkal gyûlt meg a baja.

 

De nemcsak a párt szakított József Attilával, hanem a költõ is a párttal, s erre a lépésre nem a sérelmei, hanem elvi meggondolásai késztették. Mindenekelõtt az, hogy a német kommunisták nem fogtak össze a szociáldemokratákkal a nácik ellen s így bûnrészessé váltak Hitler gyõzelmében - ez olyan politikai válságot tudatosított a költõben, ami nyílt vitába sodorta a párttal.

 

Tehát az engedetlen, „fegyelmezetlen” s ráadásul 1931 óta pszichoanalitikus kezelés alatt álló József Attila nem volt elfogadható a szûklátókörû, vakbuzgó, de egyszersmind az illegalitás nehéz körülményei között szigorú konspirációra kényszerülõ mozgalom számára. A költõ szemében viszont a kommunista párt elbukott a nagy történelmi próbatételen Németországban. Az eltávolodásnak megvolt az az esztétikai hozadéka is, hogy a túlságosan propagandaízû verseket a szocialista nézõpontot jóval áttételesebben, bonyolultabb struktúrában érvényesítõ költemények váltják fel (Külvárosi éj, Téli éjszaka, 1932, A város peremén, Elégia, 1933)."