”Csak egyszer lehet abbahagyni”

”Csak egyszer lehet abbahagyni” 2010-12-21 11:26:52
Ideje végre közelebbről is megismerkednünk a SportKlub kiváló kosárlabda szakkomentátorával, Puskás Artúrral. A még ma is aktív 34 éves kosaras évek óta segíti munkánkat a hazai női és férfi bajnokság, valamint az Euroliga-mérkőzések közvetítésekor. Beszélgetésünk első részében játékospályafutásáról mesélt nekünk. A két ünnep között jön a folytatás, amikor górcső alá vesszük a magyar bajnokságot, a válogatottakat és az Euroliga küzdelmeit is.


- Kérlek mesélj nekünk játékoskarrieredről! Tudhatjuk rólad, hogy jelenleg az NB I/B-s Jászberényben kosarazol, de korábban számos élvonalbeli csapatban megfordultál (Dombóvár, Debrecen, Szolnok).

- 17. profi szezonomat élem most. 17 évesen csöppentem bele a profi kosárlabda világába. Százhalombattán kezdtem, öt évet játszottam ott. Gyakorlatilag temettem is a klubot, mert sajnos megszűnt a profi kosárlabda. A csoportosak is voltunk egy évig. Ezután egy rövid kitérő következett, a mindössze egy szezonig létező Eurostar Budapest csapatánál. A nagy Honvéd jogutódja lehettünk volna, de sajnos bürokratikus okok miatt nem valósult meg ez a terv. Majd volt egy MAFC-os évem, többek között Horváth Ákos kezdte ott a karrierjét. Nagyon erős keretünk volt, amerikai turnén is részt vettünk. Onnan Dombóvárra kerültem, az volt a kedvenc állomáshelyem. A klub történetében először sikerült a legjobb nyolc közé verekednünk magunkat, a szakma általános megdöbbenésére. Olyan külföldiekkel játszhattam ott, mint Patrick Lee, aki később a Vadkakasoknál lett stabil ember és a görög ligában is megállta a helyét. Ő egy nagyon jó képességű játékos volt. Vagy ott van Sean Riley, aki Körmenden is szerepelt, és egy bokaficam gátolta meg abban, hogy a Spursben NBA-bajnok legyen később Tim Duncan csapattársaként.

- Miért Dombóvár volt a kedvenced?

- Velük is nyolcba jutottunk, remek volt a közönségünk is. Elmondhatom magamról, hogy életnagyságú zászlót csináltak rólam a szurkolók, amit később díszdobozban küldtek el nekem, mint törzskönyvezett pestinek. Erre nagyon büszke vagyok.

- Már akkor is ingáztál a fővárosból?

- Nem, akkor még nem volt gyermekem, a feleségemmel éltem ott. Budai gyerekként nagyon szerettem a vidéki létet, minden szinten. Dombóváron nagy lehetőség volt kosárlabdázóként fejlődni. Baráti, családi volt a közösség. Gyakorlatilag a helyi portás néni mosott ránk, játékosokra. Ha az utcán megállítottak a szurkolók, akár órákat képesek voltunk beszélgetni. Dombóváron éreztem először, hogy milyen, amikor hozzáértő, szerető közönség veszi körül a kosárlabdát.

- A közelmúltig ez így is volt, de egy tragikus esemény közbeszólt.

- Igen, halálával szegény megboldogult Jampi bácsi (Bálind József) magával vitte a dombóvári kosárlabda szívét, és sajnos eszét is. A sok önjelölt kezében elvérzett a dolog. Maradva a kacskaringós karrieremnél, Dombóvár után volt egy féléves, nem túl sikeres salgótarjáni kitérőm, amikor engedtem a csábításnak. Úgy voltunk vele, hogy ott is megcélozzuk az A csoportot, de sajnos ez nem jött össze mindenféle teamkohéziós hiányosságok miatt, amiben nyilván nekem is volt részem. Utána keresett meg a Nyíregyháza, ott is nyolcba kerültünk a csapattal, először a klub történetében. Amire még büszke vagyok, hogy az összes addigi csapatomban csapatkapitány voltam, Nyíregyházán jobb kéz lettem. A 40 éves Predrag Pavlovics, meg a 42 éves Krivacsevics Dragoljub segítségével értük el a rájátszást. Sean Riley és David Toya, az egyik legjobb külföldi, aki valaha Magyarországon játszott is velünk volt. Zseniális játékosnak tartom a Körmenddel bajnok, tavaly még az Albacompban szerepelt szlovák-ugandai fiút. Utána jött a Debreceni Vadkakasok szakmailag és anyagilag is visszautasíthatatlan ajánlata.

- Ex-NBA játékoslegendával a kispadon.

- Robert Reed, aki a Houston Rockets csapatával Hakeem Olajuwon vezérletével volt NBA bajnoki döntős. Aztán kiderült, hogy ő is ember, vannak hibái és gyengeségei, amiket Európában sem tudott levetkőzni. Szakmailag nem volt az igazi, az amerikai álmot beteljesítette, tehát nagyon jó volt a kommunikációja és minden 35 és 50 közötti hölgy szerelmes volt belé, mert olyan hasizma volt 50 évesen is, ami nekem soha nem lesz. Szendrei Józsival nyomott fekve nyomva felváltva, aki ismeri Józsit, tudja, hogy ez nem akármi. De a kosárlabda szakmaisága leragadt az 1984-es showtime Lakersnél.

- Arra a debreceni csapatra sokan emlékezhetnek, tele klasszisokkal.

- Talán minden idők legjobb ezüstérmes csapata volt Magyarországon, a Zsoldos András vezette Pakstól kaptunk ki a döntőben öt meccsen. Volt nekünk egy Patrick Lee-nk, egy David Thompsonunk, egy David Toyánk, egy élő bosnyák legendánk, Sejo Bukva, egy horvát válogatottunk, Anzulovics, aki szezon közben érkezett, előtte Szolnokon játszott, a bátyja a Cibonában szerepelt. A szlovén válogatott Roman Horvat, a magyar válogatott Trummer Rudolf, a válogatott kerettag Lóránt Péter, aki ma már a nemzeti együttes alfája és omegája. Szendrei József, Tóth Gábor és én voltunk még a csapatban. Nagyon erős volt a játékosállományunk, és kimagasló anyagi háttér vett körbe minket. „Csak” ezüstérmet szereztünk a magyar bajnokságban, viszont az ULEB-kupás kaland mindenért kárpótolt. Elmondhatom magamról, hogy azon öt magyar játékos között vagyok, aki ULEB-kupameccsen játszhatott. Olyan ellenfelek ellen, mint a francia Laurent Sciarra vagy a horvát Damír Mulamerovics.

- Debrecen után már Szolnok következett?

- Igen, és állítom, ha előbb sikerül rendezni a légióskérdést, akkor ott is bajnoki döntős esélyeink lettek volna. Szolnokon játszottam együtt kedvenc légiós csapattársammal, Thomas Kelleyvel, aki egy elképesztő játékosegyéniség és ember. Ide vehetem Feri bácsit, alias Terrence Davist, aki szezon közben jött, ő az alázat mintaképe. Sok tapasztalatot szereztem, pozitívat és negatívat egyaránt. Megadatott, hogy hazai játékosként szerepelhettem a szolnoki közönség előtt. A pályafutásomból a válogatottság mellett gyakorlatilag az hiányzik, hogy nem lehettem körmendi játékos. Szolnok után jött a második gyermekem, 30 éves voltam, vagy öt klubbal kellett pereskednem a pénzemért sajnos. Akkor döntöttem úgy, hogy ennek a vándoréletnek legyen vége, így elfogadtam az akkor alakult törökbálinti Elite-Basket felkérését a játékos-edzői posztra. Itt két évet töltöttem, és palléroztam a fiatalokat is mindenféle kategóriában. Utána voltam a Hegyvidék SE vezetőedzője a nyári felkészülésnél, de munkahelyi és családi okok miatt nem tudtam úgy ellátni a feladatom, ahogy azt szerettem volna. Arra kértek, hogy akkor játékosként segítsek, két meccsre szálltam be edzés nélkül, a két idegenbeli vasi rangadóra, ám úgy döntöttem, visszavonulok. Utána nyolc hónapra eltűntem a kosárlabdából. Egyik nap úgy ébredtem föl, hogy nem fájt semmim. A kedvenc mesterem, Déri Csaba mondta egyszer, hogy „A karriert csak egyszer lehet abbahagyni. Ezt addig ne tedd, amíg nem fáj a tested, amíg várod az edzéseket és amíg megbecsülnek.” Leültem, megnéztem a realitásokat. Éreztem, hogy van bennem motiváció, ezért átnéztem, mely csapatok azok, ahol jó társak között, minőségi feltételek mellett játszhatnék a család és a munka mellett. Két csapat maradt, nyugaton a Bonyhád, keleten a Jászberény. Felhívtam a két csapat edzőjét, hogy a visszatérésemet tervezem, és esetleg náluk folytatnám. Az egyik tíz perc határidőt kért, hogy visszaszóljon, a másik húszat, a Jászberény volt a gyorsabb.

- 2009 nyara óta vagy az NB I/B-s JKSE játékosa, milyen a csapat, a légkör?

- Büszke vagyok rá, hogy 31 meccs óta veretlenek vagyunk odahaza. Ez talán magyar rekord is. Tavaly megnyertük a Hepp-kupát, idén pedig az első hely felé menetelünk. 2010-ben 10 éves a klub, és minden évben javított az aktuális bajnoki pozícióján. Megyei bajnokságban kezdte anno a gárda.