Frizuravarjú Creative Commons License 2010.12.17 0 0 157914

Bár gúnyolódás volt, de azért: nagyobbacska bravúrral és sok szerencsével a második vagy az első is, bár nyilván nem ez a papírforma.

 

Itt a csoportok utolsó helyezettjei vannak felsorolva, persze, hogy egyik sem verhetetlen, mindegyik jóval gyengébb pl a Baselnél, és egyik sem biztos, hogy szignifikánsabb erősebb mondjuk a Litex Lovecsnél.

Az általunk kettős győzelemmel kiütött  tavalyi bajnok bolgárok vezetik a bajnokságot idén is, a mögöttük lévő, nyilván nem atomerős  Levszki meg 7 pontot szerzett az EL-ben, a CSZKA pedig ugyanúgy három ponttal végzett, mint a Rapid Wien, egymástól elcsenve a pontokat. Ebbe a kategóriába egyenértékűként simán besorolható a Salzburg is, a Lviv is, az elmúlt évek alapján a Loki is, a Rosenborgot meg a fene tudja, azért az valszeg jobb ezeknél.

De hogy nem csak szimplán ötödik lenne a Loki, az szinte biztos, körbeverések lennének ezerrel.

 

Aki kilógna lefelé az a Lausanne szerintem.

Előzmény: Törölt nick (157913)