t-ircsi Creative Commons License 2010.12.10 0 0 1034

Szia!

Engem március 11-én műtöttek, sima bütyök lefaragás volt, másfél hét múlva varratszedés, esett a hó és kötésben, plusz a férjem 6 számmal nagyobb zoknijában és papucsában mentem, mert más nem jött fel a lábamra. A varratszedés után is csak papucsban közlekedtem, mert még dagadt is a lábam, illetve nem hajlott annyira, hogy belebújjak egy cipőbe. 5 hét után tudtam felhúzni egy számmal nagyobb, szinte végig kinyitható sportcipőt, de az első belebújás azért fájdalmas volt. 6 hét után a saját sportcipőmben nyomtam, de csak fáslival, mert egyébként jobban dagadt a lábam. Kb. 7-8 hét után 3 centis sima cipő, még dagadással. Közben megcsináltattam az orvos által javasolt betétet (Starflex), ami nekem bevált, csak annyi a bibi, hogy papucsban, szandiban nem lehet használni, és nagyon sportolni sem lehet vele. A lábujjamat én is mozgattam, muszáj volt, mert hamar lemerevedett, több hónap eltelt, mire ugyanúgy tudtam használni-lábujjhegyre állni, de ez a mindennapi életben már nem zavart. A sebet kamillával mosogattam és Contractubex géllel kentem.

Szóval a dagadásod teljesen normális, szerintem az érzéketlenség is ebből adódik, pihentesd és polcold fel. Ha Neked is jó úgy, fáslizd be, kevésbé dagad.

A cipőről annyit, hogy saját példádból okulva inkább vegyél 1 számmal nagyobb átlag cipőt, ami kényelmes és jól ki lehet nyitni a tetejét, ha érted, mire gondolok, minél kevésbé kelljen hajlítani a lábfejedet a belebújáshoz, lazán fűzd be, vagy tépőzár is jó, én sokáig így jártam.

A betéthet nem kell speckó cipő, a lényeg, hogy a sarka zárt legyen, mert az tartja meg, hogy ne csússzon ki a talpad alól.

További jó lábadozást kívánok!

Előzmény: Julicertain (1027)