Hollós Korvin Lajos; Weisz, *Bp., 1905. dec. 8., †Bp., 1971. márc. 27.: író, költő, lapszerkesztő

 

 

ÓDA

 

Hogy értenélek, ó, bonyolult világ?

Számlálhatatlan számu viszonylatod

    egy elmének felfoghatatlan

   szédületes szövedéke: rejtély.

 

A társadalmat s mindama kis rugót,

mi hajtja pontos szerkezetét, van-e,

    ki látja minden részletében

    s szörnyü egésze előtt se kábul?

 

Ha mégy az utcán s nézed a házakat,

megértesz-é csak ennyit is: ezt minő

    erők teremtő mozdulása

    rakta ilyen gyönyörű egésszé?

 

Tán érzed-é a mérnökök ihletét?

S útját a vasnak látod a föld alól,

    amíg kohókon át odáig

    jut, hogy a váza lesz ennyi háznak?

 

Avagy kövesd a fákat az ősvadon

favágójától, míglen az úsztatók,

    vasúti munkások, majd ácsok

    s asztalosok fonalán e célhoz

 

elér, – s a többi titkot: a sima kő

történetét a bánya belétől és

    a mész, cement, üveg s a festék

    zegzugos útjait, míg e házban

 

egymásra leltek; hányfele ágazó

energiákból jöttenek, érzed-é,

    ahogy megbámulod a házak

    szemrevaló, nemes arcvonásit?

 

S eszedbe jut, hogy hány ezer év becses

művészetének az ivadéka e

    szerényen szóló sima stylus,

    min szemed álmodozón pihen meg?

 

De ez csak egy ház! S mondjam a gépeket,

hogy mennyi eszmét rejt bonyolult, okos

    szerkezetük, s hány agyvelő s kéz

    mozdulatát süritik magukba?

 

Csak öltözéked nézd: a gyapotszedők,

fonók, timárok, gyapjunyirók, szövők,

    szabók, cipészek, műszerészek,

    csontfaragók, gumifejtők dolgos

 

keze nyomát kell rajt utólérned és

immár megérzed számtalan ágbogas

    viszonylatát e szertezajló

    társadalomnak, amely maga is, lám,

 

örökre mozgó, nagyszerű szerkezet,

mely egyre jobbul, (hidd, ha ma romlik is!)

    s emberben és értékben egyként

    mindig a jobb, a különb marad meg.

 

Ekként te, Költő, szintilyen útakon

örökléd nyelved s mindama szép igét,

    miket csiszolni, ujratörni

    és nemesíteni vagy hivatva.

 

Megújul minden, el ne maradj magad,

s ne járd a messze fellegek útjait,

    itt élsz egy élő test ölében,

    meg ne tagadd szived e világtól!

 

Ha minden elme kincse az összesé

és bárki hasznát látja e sok becses

    erőfeszítésnek, ne légy te

    az, ki a céhbelieknek alkot.

 

A bölcs s tudós a társadalom agya,

a dolgozók meg a karjai, lábai,

    te szíve, lelkiismerete

    légy, aki hallatod érte hangod!

 

S megértsenek mind, nem maradsz így magad.

Tanítsd a népet – s lesz, aki majd becsül,

    mert hivatásod egy lehet: hogy

    szónoka légy a világ ügyének.

 

 

 

A csodaszarvas nyomában [696-697.]