GÁT ISTVÁN: MARADJ VELEM

 

Maradj velem, ha utcák vadonában,

nyüzsgő tömegben társtalan bolyongok

és összefog mindenki ellenem,

bűn buktatóin ne botoljék lábam,

védőn, mint vándort ráborúló lombok,

takarj be s fordítsd befelé szemem.

 

Maradj velem s kísértetes magányom

rémségeit rámzúdúlni ne engedd,

nincs hajladozóbb nádszál kívülem

s ha lelkem tépelődve sok talányon

testem törékeny cserepében szenved:

szép szavaidra nyisd meg a fülem.

 

Maradj velem, ha uttalan utakra

terel a képzelet vad vágtatása,

ha nyugtalan szív tétován vezet

s kalandok fényei után kutatva

nyugalma sirját esztelenűl ássa:

tedd homlokomra hűsítő kezed.

 

Maradj velem, ha elragadna lázam,

fékezz, ha vérem és vágyam csihol még,

sötétre szürkit már az alkonyat,

mind mélyebbre kell magamat alázzam

s ha rossz ritmusra hamisan dalolnék:

te szólj helyettem s vedd el hangomat.

 

Maradj velem, ha éj sötétűl kinn-benn

és benne elmerűl és semmivé lesz

dal, ifjúság, barátság, szerelem,

ha mindent elhagyok és elhagy minden:

örök szépségre s ifjúságra élessz

s maradj örökre Te, csak Te velem.

 

 

 

Innen és túl [747-748.]