SEREG MARIANN: PARAFRÁZIS KÉT JÓZSEF ATTILA VERSRE

 

(Isten válaszol)

 

Ha nem emel föl senki sem, mert

belenehezültél a sárba,

a fiam lehetsz, gyermekem,

csak ne légy kegyetlen árva.

 

Formállak, összefoglak,

látom, kényszerítnek,

hogy megvallj, hogy megtagadj,

én szükségeidben megsegítlek.

 

Tudom, szíved mily kisgyerek,

nem érdemled tagadásom,

nem vakítom meg lelkedet,

engedem, hogy mennybe lásson.

 

Neked mindegy volt már a kín,

hisz gondjaim magadra vetted,

az árnyékvilág árkain

már én őrködöm feletted.

 

Megintem a rideg világot!

– szeretted, tűrted vagy átkoztad –

én megvizsgáltam ügyedet,

mielőtt magad feláldoztad.

 

                        *

 

Négykézláb másztál. Én fentről

lenéztem rád – észre kellett venned.

Ez a makacsság adta értenem,

hogy lesz még erő, lábraállni, benned.

 

Segítettem, bár nem segíthettem,

lehettem láng, de nem lehettem hamva:

Én, az út, az igazság, a szeretet

veled voltam, nem hagytalak magadra.

 

Gyönge testedet óvta félelem,

de te a párod mosolyogva vártad,

mert veled a hűség volt jelen,

s az üres űrben az én arcomat láttad.

 

Mellékdal

 

Éhes voltál, fáztál,

nem volt ruhád, ágyad,

a mennybe beláthattál,

a poklot megjártad.

Most a semmi szélén

lógatod a lábad,

rád gondolok – szemem

könnybe lábad.

 

Rád gondolok, József Attila…

lásd, csak dacosan-búsan tudlak szeretni,

gondolataimban kavarog a Minden,

felmerül a Semmi,

dinnyehéj a Dunán,

csillámló sziklafal,

lúgkő, téli éj, büszke dal, büszke jaj,

pszichoanalízis, szárszói sínek –

Nagyon fáj. Véreznek a szívek.

 

 

 

Volt egy ember, 2005 [19-21.]