Molnos Lajos, *Bp., 1941. dec. 1.: költő, író, újságíró

 

 

CSENDESEN BALLAGÓ

 

Ballagok az itthoni tájon

s körülvesz ím a szülőföldem

 

lábamhoz simulnak a hajlékony füvek dúdolgat körül

a ringó búzatenger elébem futnak apró ösvények és

szólít az utak szélén árván gubbasztó bogáncs

sorsát panaszolja a kökénybokor s a vizek fölé hajló

füzek halkan motyognak maguk elé félszeg mondatokat

a távoli ezerszínű tájról s dörmög a borostás éger

s mint aki siet de fontos mondanivalója van még

meg-megáll s magyaráz a patak s aztán iramodik tovább

és cigánykerekeket hányva gurul a domb is elém

 

Ballagok végig az itthoni tájon miként nagyapám

szokott nyár derekán számbavevő fenséges nyuga-

lommal elmorzsolgatván egy-egy szőkülő kalászt

szikkadt tenyerén Körülvesz a szülőföld mint apró

örömeivel anyám s apám bokrosodó teendők

gondjaival miként a faggatóz-

va-érdeklődő utcabeliek szokták a hosszú utakról megtérteket

 

            ó te örömcsipegető

            fel-felriadó

            térdreroggyanó

            kacagvasíró sírvakacagó

            talprakényszerült

            bolyhos kicsi fészek

            bölcsőringató

            rámpirongató

            talpraállító

            homloknyi vidék

            szívdobbanásnyi táj

            Szülőföld

            ne engedd

            el a kezem már

 

hogy fájjon hogyha sír az útmenti bogáncs

höngörgő köveknek súlyos bánatát értsem hogyha

szólít fűz kökény akác

sietős patakok szóljanak nekem

villogó kaszáid legyenek velem

fejszék ostorok űzött éjszakák

hadd járjanak át

villámmarta tölgyek döndülő fenyők

el ne hagyjanak a horpadt temetők

 

            Szülőföld

            szorítsad fogjad a kezem

            véred buzogjon át

            az ereimen

            hogy ne törjön bennem

            ez a megszenvedett

            egyetlen varázs

            s érezzem örömét

            ha dúdol meződön

            a szőke kalász!…

 

 

 

Megtalált ősz, 1978 [34-35.]