Katzenmama Creative Commons License 2010.11.25 0 0 8237

Én pl. a "Ha én rózsa volnék" c. dalt valamikor igazán szerettem, de most már nem:  minden koncerten enekli, youtube-on lehet mit-tudom-én-mennyi verziót nézni, interjúkban sokszor van róla szó -  a témat szerintem túl sokszor igénybe veszik (így mondják?), már alíg hallhatom, ha őszinte legyek (hisz most novemberben nálunk tévében majdnem minden nap mutottak valamit az időről a rendszerváltás előtt, közben és után). A téma érdekes, de egyfolytában ez nem kell nekem.

 

A verslemezek: magam meglepedtem, ha a mai hallgatás közben ez kiderült. A Verslemez III tényleg nem annyira tetszik mint a többi három, de róla a Mondóka az ami a legjobban tetszik. Mégsem azt jelenti, hogy az az album nekem nem tetszik. Persze tetszik.

 

Azt, amit a "Szebb jövő" jelentéséről írtad, nem tudtam, akkor persze talán nem volt túl okos a dalnak ezt a címét adni. De semmitmondónak nem tartom. Szerintem ez egy  kissé szomorú dal egy nagyon egyszerű kívánsággal ami mégse/sajnos sohasem fog teljesülni a borzasztó világunkban. Én ezt így értem.

Előzmény: roth_ur (8236)