Egyed Emese: Körpályák

Végül pedig elfogy a víz, a fény,
elfogy a szó: az ember történelme.
Nem hoz csírát az utolsó növény!
Nem készülünk halálra, szerelemre.

Száraz kutakba titkok holdja tölt
vízízű semmit: szomja éjjelé.
Mint térképpapír, fölreped a föld.
Csönd gomolyog szerves pályák felé.

Mámoraink nem űzi-őrzi bor...
Hiába írtuk s éltük verseink?

Világgá szórhatsz, bolygóközi por!
Minden ellobbant szó velünk kering.