Ferenczi Tihamér, *Badaló, 1941. nov. 24.: költő

 

 

RÍMTELEN SZONETT

 

Az idegek irtásain, álomtalan,

gond-szederjesen kóvályog, szabadulna

a határok közé szorított képzelet,

de partra vetve, mint a csónak, hányódik.

 

Álomhívogatónak, gondoszlatónak

talán egyszem írnak, vegyem be a holdat,

vagy a csillagokat szedjem, mint cseppeket,

vagy kortyolgassam a harmatot, mint bájitalt?!

 

Hiszen ha elaludnék! Mert aludni jó,

zuhanni tiszta mélybe, mint egy kődarab,

számot se vetve, kibírhatja-e a lélek.

 

Gordonkahangú barna mélyű éjszaka –

csupán a gond cirkál, tücsök a képzelet,

azt várja: két szememre rőtül a hajnal.

 

 

 

Vergődő szél, 1985 [204-205.]