"Számomra is érdekes ez a megvilágítás, bár én inkább a tükör (v. tükrök) méretére és anyagára lennék kiváncsi (egyesek fémlapról, mások üvegtábláról beszélnek), vagy hogyan készítették azokat (egyébként a beszámolók beszélnek arról, hogyan vitték fel a tüzelőanyagot is a felső szintre).Az is elég problémás, hogy erről a hatalmas homorú tükörről nem ókori források, hanem már csak az arab írók számolnak be (nyilván legendák alapján). Másik érdekesség, hogy az ugyancsak kései hagyomány beszél a torony tetején valamiféle teleszkópféléről, amivel a távoli, ellenséges hajókat tudták észlelni."
Ide illik kedvenc Grál-szerzőnk, Wolfram von Eschenbach leírása a Schastel marveile-i 'Csodaoszlop'-ról:
"
Gawan úr, hogy meglett, kisétált,
az előtérben föl s alá járt,
a pompás palotát kereste,
hol lett csaknem veszte,
a díszes építmény meg is lett,
nem látott még soha ilyet,
ámul e csodán.
Az épület egyik oldalán
körlépcső vezet fel,
szép mívű boltívekkel,
vitt a terem fölébe.
Gawan odaérve
az emelt térben oszlopot
látott, mindene csillogott.
Nem volt fája korhatag,
de színe csupa lakk,
s látszott, akár Kamilla
koporsóját elbírja.
Feirefiz honából
hozta ide Clinschor,
állna körsátor-kereksége.
Ha Geometras mester műve,
úgy sem ilyen tökéletes,
ő nem értett ilyesmihez.
Az ablakok, így a legenda,
ékkövesek: pazarolva
topáz és gyémánt,
rubin meg gránát,
adamas és ametiszt,
kápráztató krizolit.
Mint az ablakok, a mennyezet
csakígy magasra szökkenhetett,
de nem volt tartóoszlopa,
mely olyan lett volna, mint az a csoda.
Ennek pompás mívét
dícséri a legenda ismét.
Látván mindezeket,
megállt és nézegetett
a derék Gawan, shogy többet
megismerhessen, fölment
az ékkövekkel borított
őrtoronyba, mit lel majd ott?
Lelt oly csodát, amilyet
álmon se ád képzelet.
Mintha nagy forgalom
lenne a világ az oszlopon,
országok jöttek s tűntek,
emberek lovon ültek,
futottak, épp csak álltak,
s ő maga az ámulásnak
helyéül egy ablakfülkét
választott, s ott is állt épp,
mikor az öreg Arnive
érkezett
...
Ám Gawan csak azt tudakolta,
hogy az oszlop mire volna,
hogy s mint volna története,
származása-eredete?
A királynő felelte: 'Lovag,
hogy ide betettem lábamat,
már itt állt, fénye elvilágít
hat mérföldnyi messze tájig,
ha szárazföldön, ha vizeken,
nappalokon és éjeken,
s megvan rajta minden: madár,
vad, idegen, bármerre jár,
vagy épp csak e honnak fia:
szebben nem is kell látszania.
Hat mérföldig ragyog tehát,
de hogy nem lelsz rajta hibát,
oly ékes, tiszta a színe,
hogy mintha napba nézne,
ki rá néz, és kalapács
nem verhet ilyet, mester kovács.
Azt hiszem, Tabronitban
igencsak búban-gondban
Secundille királyi úrnő,
mert övé volt ez elrablott kő.
Gawan felfigyelt akkor rajta
- ez oszlopon - két lovasra:
ím, egy lovagra és hölgyére.
...
Gawan ezt mind nézte,
s ború szállt lelkére.
Ha eddig hihette, csalkép,
most Logroysi Orgelusét
látta, vele egy lovagot,
a kikötőhelynél így álltak ott.
"(Tandori fordítása)
Később a várnép Parzival is Feirefiz csatáját szintén a csodaoszlopon nézte végig.
Wolfram itt egyértelműen utal arra, hogy már maga is egy legendából idéz (ráadásul valószínűleg rövidít is), talán a Kyot-Flegetanis féléből. Érdekes volna kideríteni, hogy ez vajon egy párhuzamos elbeszélés-e a világítótorony legendáinak arab forrásaival, vagy esetleg az alapján lett megszerkesztve.
'Természetesen' ezt a technikai ezközt is egy varázsló rabolta valahonnan keletről. A szöveg, ha jól emlékszem, Tabronittal kapcsolatban a Kaukázust említi, mások szerint ez Indiát jelöli. (Mindenesetre van abban valami, hogy az egész Grál legendát utóbb (vagy előbb, ha figyelembe vesszük a Szarmata- elméletet) Perzsia környékéről hurcolták be, és nyugaton aztán jó táptalajra lelt a kelta hagyományok töredékeit örzők körében, némi keresztény körítéssel átdolgolva és 'honosítva')
Érdekes, hogy Wolfram belesző olyan motívumokat is egyebütt a Schastel marveile-hez, ami teljesen más területről ismeretesek, pl. a csodapalota 'tarka teteje', ami a finn Kalevala Szampójának sajátos jelzője. Ez aztán elvezet megint egy általános mitologémához, a mágikus 'maloméhoz', szóval valami fura építményhez, aminek működését jobb híján a forgó-malomhoz tudták hasonlítani (ami egészen különös dolgokat őröl ki). A bolzanoi Rózsakert történetek egyikében pl. ezer éve alvó törpék lakják ezt az elhagyatott malmot, akiket a hősnek kell felébresztenie, és újból munkára bírnia, hogy beléphessen a csodák kertjébe.