"Számomra is érdekes ez a megvilágítás, bár én inkább a tükör (v. tükrök) méretére és anyagára lennék kiváncsi (egyesek fémlapról, mások üvegtábláról beszélnek), vagy hogyan készítették azokat (egyébként a beszámolók beszélnek arról, hogyan vitték fel a tüzelőanyagot is a felső szintre).Az is elég problémás, hogy erről a hatalmas homorú tükörről nem ókori források, hanem már csak az arab írók számolnak be (nyilván legendák alapján). Másik érdekesség, hogy az ugyancsak kései hagyomány beszél a torony tetején valamiféle teleszkópféléről, amivel a távoli, ellenséges hajókat tudták észlelni."

 

Ide illik kedvenc Grál-szerzőnk, Wolfram von Eschenbach leírása a Schastel marveile-i 'Csodaoszlop'-ról:
"

Gawan úr, hogy meglett, kisétált,

az előtérben föl s alá járt,

a pompás palotát kereste,

hol lett csaknem veszte,

a díszes építmény meg is lett,

nem látott még soha ilyet,

ámul e csodán.
Az épület egyik oldalán

körlépcső vezet fel,

szép mívű boltívekkel,

vitt a terem fölébe.

Gawan odaérve

az emelt térben oszlopot

látott, mindene csillogott.
Nem volt fája korhatag,

de színe csupa lakk,

s látszott, akár Kamilla

koporsóját elbírja.

Feirefiz honából

hozta ide Clinschor,

állna körsátor-kereksége.

Ha Geometras mester műve,

úgy sem ilyen tökéletes,

ő nem értett ilyesmihez.

Az ablakok, így a legenda,

ékkövesek: pazarolva

topáz és gyémánt,

rubin meg gránát,

adamas és ametiszt,

kápráztató krizolit.
Mint az ablakok, a mennyezet

csakígy magasra szökkenhetett,

de nem volt tartóoszlopa,

mely olyan lett volna, mint az a csoda.

Ennek pompás mívét

dícséri a legenda ismét.

Látván mindezeket,

megállt és nézegetett

a derék Gawan, shogy többet

megismerhessen, fölment

az ékkövekkel borított

őrtoronyba, mit lel majd ott?

Lelt oly csodát, amilyet

álmon se ád képzelet.

Mintha nagy forgalom

lenne a világ az oszlopon,

országok jöttek s tűntek,

emberek lovon ültek,

futottak, épp csak álltak,

s ő maga az ámulásnak

helyéül egy ablakfülkét

választott, s ott is állt épp,

mikor az öreg Arnive

érkezett

...

Ám Gawan csak azt tudakolta,

hogy az oszlop mire volna,

hogy s mint volna története,

származása-eredete?

A királynő felelte: 'Lovag,

hogy ide betettem lábamat,

már itt állt, fénye elvilágít

hat mérföldnyi messze tájig,

ha szárazföldön, ha vizeken,

nappalokon és éjeken,

s megvan rajta minden: madár,

vad, idegen, bármerre jár,

vagy épp csak e honnak fia:

szebben nem is kell látszania.

Hat mérföldig ragyog tehát,

de hogy nem lelsz rajta hibát,

oly ékes, tiszta a színe,

hogy mintha napba nézne,

ki rá néz, és kalapács

nem verhet ilyet, mester kovács.

Azt hiszem, Tabronitban

igencsak búban-gondban

Secundille királyi úrnő,

mert övé volt ez elrablott kő.

Gawan felfigyelt akkor rajta

- ez oszlopon - két lovasra:

ím, egy lovagra és hölgyére.

...

Gawan ezt mind nézte,

s ború szállt lelkére.
Ha eddig hihette, csalkép,

most Logroysi Orgelusét

látta, vele egy lovagot,

a kikötőhelynél így álltak ott.

"(Tandori fordítása)

Később a várnép Parzival is Feirefiz csatáját szintén a csodaoszlopon nézte végig.
Wolfram itt egyértelműen utal arra, hogy már maga is egy legendából idéz (ráadásul valószínűleg rövidít is), talán a Kyot-Flegetanis féléből. Érdekes volna kideríteni, hogy ez vajon egy párhuzamos elbeszélés-e a világítótorony legendáinak arab forrásaival, vagy esetleg az alapján lett megszerkesztve.
'Természetesen' ezt a technikai ezközt is egy varázsló rabolta valahonnan keletről. A szöveg, ha jól emlékszem, Tabronittal kapcsolatban a Kaukázust említi, mások szerint ez Indiát jelöli. (Mindenesetre van abban valami, hogy az egész Grál legendát utóbb (vagy előbb, ha figyelembe vesszük a Szarmata- elméletet) Perzsia környékéről hurcolták be, és nyugaton aztán jó táptalajra lelt a kelta hagyományok töredékeit örzők körében, némi keresztény körítéssel átdolgolva és 'honosítva')

 

Érdekes, hogy Wolfram belesző olyan motívumokat is egyebütt a Schastel marveile-hez, ami teljesen más területről ismeretesek, pl. a csodapalota 'tarka teteje', ami a finn Kalevala Szampójának sajátos jelzője. Ez aztán elvezet megint egy általános mitologémához, a mágikus 'maloméhoz', szóval valami fura építményhez, aminek működését jobb híján a forgó-malomhoz tudták hasonlítani (ami egészen különös dolgokat őröl ki). A bolzanoi Rózsakert történetek egyikében pl. ezer éve alvó törpék lakják ezt az elhagyatott malmot, akiket a hősnek kell felébresztenie, és újból munkára bírnia, hogy beléphessen a csodák kertjébe.