KUTATÁS A KRÉTAI LABÜRINTHOSZ UTÁN I.

 

 

A görögök fenntartottak egy bizarr mítoszt, miszerint Minosz krétai király felrúgta az istenekkel kötött szövetséget, amit minden Nagy Év végén, azaz kilenc évente kellett megújítani, és a Poszeidón által küldött fehér bikát nem áldozta fel. A haragos isten őrületet küldött feleségére Pasziphaéra, aki Daidalosszal egy üreges műtehénbe bújva közösült az állattal és a frigyből egy szörnyeteget, a bikafejű embert, Minotauroszt szülte.A rómaiak, akik kéjelegtek az ilyen történetekben, hittek a mítoszban, s mint a költő Martialis elmondja, hogy a Colosseum avató ünnepségein saját szemével látta a porondon, hogy egy rabszolganővel és egy bikával eljátszatták ezt a jelenetet...

 

(Minotaurosz egy krétai érmén)

 

A király Minotauroszt egy Labirintus (Labürinthosz) legbelső titkos szobájába rejtette, ahol az felnőtt. A labirintust szintén az ezermester Daidalosz tervezte.

Miután az athéniak megölték Minosz egyik fiát, a király megtámadta Attikát, és kicsikarta, hogy az athéniak évente 7 fiút és 7 lányt küldjenek Minotaurosznak a Labürinthoszba, aki felfalta azokat.

 

(A sarc a Minotaurosznak)

 

Az egyik ilyen transzporttal tartott az ifjú Thészeusz, athéni hős, aki vállalta, hogy megküzd Minotaurosszal. Szerencséjére a krétai királyi székhelyen, Knósszoszban beleszeretett Minosz lánya, Ariadné, aki egy kardot és egy gombolyag fonalat ajándékozott neki. Ezeknek is köszönhetően, eljutott a Labürinthosz belső, titkos kamrájáig, majd leszúrta a szörnyet és ki is jutott onnan.

Pasziphaéról tudnunk kell, hogy Héliosz lánya volt, és a testvérei a kolkhiszi Aiétész király és az egyik atlanti szigeten lakó Kirké, a boszorkánypapnő. Ezek után mindenképpen arra gondolhatunk, hogy a három helyszín valahogy összekapcsolódik a Grálért vívott történelem előtti harc során, de mi volt kapcsolódás maga, azt jórészt homály burkolja...

 

Korunk történettudósai, mitográfusai persze ezt a mítoszt is "megfejtették": lényege, hogy i.e. 1420 körül athéniak (akhájok) elfoglalták Krétát, Thészeusz legyőzte a krétai szent bikát, majd elvette az ottani királylányt feleségül. A Labürinthoszban a gortyinai kőbányák járatait, majd Knósszosz feltárása után pedig arra hajlottak, hogy maga a királyi palota ill. az előtte lévő téren kialakított tánctér lehetett a labirintus leírásának alapja. Mélyebbre tekintésük még abban nyilvánult meg, hogy Ariadnében valamiféle holdistennőt láttak...

(Ahogy a festők elképzelték a mitológiát...)

 

Kezdjük azzal, hogy a görögök maguk is tisztában voltak vele, hogy a mítoszaik számos krétai királyt neveztek egyformán "Minosznak", akin tkp. azt érthetjük, hogy a minoszi civilizáció (i.e. 2700-1420) uralkodója. A görögök valóban Thészeusszal hozzáköltöttek a mítoszhoz, melynek valódi eredete nem a "minoszi Krétába", hanem jóval régebbi időkbe vezet.

Az ókori szerzők egy része, mint Palaiphatosz, Kedrénosz, Eusztathiosz úgy gondolta, hogy valamiféle hegybevágott barlangrendszerről lehet szó, míg Plinius vagy Diodórosz úgy beszéltek róla, mint valamiféle kőlapokból rakott építményről. Még az ókori időkben is mutogattak ott úgy romokat vagy barlangokat, mint a Labürinthosz romjait...

 

Tegyük hozzá, hogy Krétán az ősi Egyiptommal szinte párhuzamosan egy különleges civilizáció, a minószi virágzott. Hogy már ebben az ősi civilizációban is mítoszok övezték a Labürinthosz építményét, nem kétséges.

 

Charroux már arról beszélt, hogy 4-5000 évvel ezelőtt a világűrből érkezett Beavatók lepték el a Közel-Keletet, kiknek a jelképükké vált a bika. Valójában egy ilyen istenné vált beavatóval közösült a gyönyörű Pasziphaé és nem egy "bikával", és az utód természetszerűleg egy emberi mértékkel nézve "zseni" lett (1969). De Charroux megközelítése bár szempontunkból érdekes, mégis mesze van az igazságtól. Kezdjük azzal, hogy a Daidalosz év alatt egy nagyon ősi technikai  céh munkáit olvasztották egybe.

J. B. S. Haldane biológus és genetikus (1892–1964) a Daedalus; or, Science and the Future c. könyvében arra a megállapításra jutott, hogy Daidalosz találta fel a ragasztót, óvszert, mesterséges megtermékenyítést, csiszológépet, lángkemencét, robotot, repülőgépet, Konstruált egy olyan gépet is, mellyel alagutat lehetett fúrni (London, 1924). Haldane nyomán Jacques Bergier és Louis Pauwels a L'Homme éternel c. könyvükben ezt írják Pasziphaé mítoszáról: "Elképzelhető, hogy Daidalosz genetikai kísérleteket végzett, hogy megpróbálta kitenyészteni az isten–állat hibridjeit, hogy a megtermékenyítéssel kísérletezett. Aztán a nép mesébe színezte a témát." (1970).

 

Ember-kisérletek helye lett volna a Labürinthosz...? Igen azt hiszem ez lehet a jó irány, pedig a kémikus Bergiernek meg kellett volna látnia, hogy sokkal mélyebbre és sötétebb irányba vezetnek a szálak. Viktor Kernbach román mitográfus már tisztábban lát mikor arról beszél, hogy a Minotaurusz egy földön kívüli, akinek kísérleteihez emberadót kellett fizetni. A Labürinthosz földalatti laboratórium volt. A Daidalosz által készített fémember, Talósz volt Kréta és a Labirintus őre (Enigmele miturilor astrale, 1970). De látni fogjuk, hogy a mítoszban és a hozzákapcsolódó történetekben szereplő jelenteknek, allegóriáknak sokszor legalább kettős, de inkább hármas értelmük van.

 

S hogy végre tisztábban lássunk, a véleményem a következő:

 

Az ókori történetírók szerint Ródoszról az ősidőkben kilenc daimón, azaz telkhin érkezett Krétára, ahol kőkori embereket találtak. Ez a kilenc daimón hozta el a civilizációt a szigetre, s később kurészeknek vagy kuréteszeknek nevezték őket. Házakat építettek, elkezdték bányászni a fémeket. Kréta első királya is egy ilyen daimón, Kresz volt. Azt mondták az Ida-hegy egyik barlangjában volt ősi fészkük, ahol a csecsemő Zeuszt őrizték. Ők alapították valójában Knósszoszt és az ottani Nagy Istennő szentélyét. A kései görög időben már Zeusz papjait is kurészeknek mondták, akik az istennek rendezett orgiákon extatikus táncot adtak elő.

Csak a legújabb ásatások mutatták ki, hogy Knósszosz története valóban az őskorba nyúlik, mert már legalább 9000 évvel ezelőttől lakták. S mivel a krétai Labürinthosz – szerintem - szerephez jut a az argonauták utazásainál, úgy gondolom, hogy az i.e. 4. évezred vége felé már bizonyosan állt.

Ezt arra is alapozom, hogy a Knósszoszban talált linearis-B írással rótt táblákon (i.e. 1400-1200) említik a Labürinthoszt, sőt Ariadnét, mint a "Labürinthosz Úrnőjét" és "Daidalosz szentélyet". Ez már önmagában is azt sugallja, hogy a mítosz nem keletkezhetett Kréta akháj foglalása idején (ie. 1420 körül), hanem sokkal régebbi.

 

A sokat emlegetett Labürinthosz valami olyasmi építmény lehetett, mint amilyet Pharosz kapcsán leírtam és Homérosz Nimfák Barlangjaként azonosítottam. Tehát egy masszív építmény, melynek oldala ill. alja a sziklához kapcsolódik. Ebbe pedig hatalmas járatok vannak vágva. Ami Pharoszon volt, az a telkhinek alkimista műhelye volt, ugyanígy a krétai Labürinthosz is a kurészeknek nevezett telkhinek műhelye volt, de nyilvánvalóan más céllal.

 

(A krétai Kígyóistennő)

 

Ariadné eredetileg nem a király lánya, hanem az Alvilág Királynője, Dionüszosz felesége. Az egyik minoszi szöveg említi: „minden istennek, méz… a Labürinthosz Úrnőjének méze” ill. "Labürinthosz úrnőjének korsó méze". A Najádok Barlangjában is Odüsszeusz mézzel teli korsókat látott. A kurészek a csecsemő Zeuszt is mézzel táplálták. De a minoszi szöveg arra is mutat, hogy nem csupán "egy" istennő volt eredetileg Ariadné, hanem a kurészek Nagy Istennője ("minden istennek.."). Egyetérthetünk Barry Powell ókortudóssal, aki Ariadnét azonosítja, a híres krétai Kígyóistennővel, akit már a minoszi korban is félve tisztelhettek. De tovább megyek: a vénuszi Ariadné volt a Labürinhosz titkos útjainak vezetője, a Beavató, s ezért mondja néhány történet, hogy Thészeusszal tartott, és a koronája (amit Héphaisztosz készített) világított a labirintus járataiban. De ugyanúgy égi utas is, aki Dia-szigetéről égi szekéren emelkedett az égbe Dionüszosszal. A méz, isteni méz persze a legrégibb kulcsszó egy különös táplálékra, amihez valami bonyolult alkimista művelet után jutottak.

 

Maga a "labirintus", mint jelkép is kapcsolatban áll a Teremtéssel, de ugyanúgy vált a misztériumok helyévé, melynek belső kamrája maga a Fény, a megvilágosodás helye. Egy alkimista a laboratoriumában éppen a Teremtés művét utánozta. Éppen ezért a fémek átalakítása mellett az ember átalakítása volt a legfontosabb küldetésük. Minosz király aranyálarcot hord, mikor megjelenik az emberek előtt, körülvéve kurészekkel. Ez egyfelől jelentheti, hogy el akarta rejteni arcát, másfelől azonban a fémmaszk az alkimisták hagyományos kelléke volt az ősi világban. A Krétát uraló király és a kurészek a Labürinthoszban alkimista kísérleteket végeztek.

Kallimakhosz barátja, Iszter írt egy könyvet a Krétai templomi áldozatokról, bár elveszertt, de egy töredékéből tudjuk, hogy a kurészek az ősidőkben fiúgyermeket áldoztak Kronosznak (akit a görögök néha a kurészek apjának hittek). Iszter hozzáfért az alexandriai Könyvtár anyagához, úgyhogy az információja mindenképpen hasznos számunkra.

Ezzel persze a legsötétebb sátánista rítusokhoz és alkimista titkokhoz kanyarodunk. Ám ezek a gyermekáldozatok már az ókorban úgyszólván paródiájává váltak a hajdaninak, és még inkább a középkori boszorkányszertartásokban. És mindenhol a csecsemők vérét vették, illetve feldarabolták őket és megették. nyilván valami nagyon ősi időket próbáltak ezzel az elfajzott szokással utánozni, mikor szörnyűséges törpe lények uralkodtak felettük. Charles Fort - aki pedig már 1932-ben meghalt - egészen elképesztő mennyiségű adatot halmozott fel az idegenek földi garázdálkodásairól, s végül arra jutott, hogy a húsunkért tartanak minket, akár mi a libát, disznót vagy marhát. Néha vért gyűjtenek, ám Fort nem merült bele az alkímia sötét oldalaiba, s így nem tudhatott sok dolgot, ami gátolta a megismerést. Valójában kicsit olyanok lehettünk a kabir-kurészeknek, mint nekünk azok a géntechnológiával kitenyészett disznók, kiknek szerveiből a rosszul működő emberi szervek kicserélést tervezzük...