Sajó Sándor; Heringer, *Ipolyság, 1868. nov. 13., †Bp., 1933. febr. 1.: költő, drámaíró

 

 

EGER

 

Kétoldalt halmok, síkra lankadón;

Kékfátylas Bükk fönt észak távolán;

A völgy ölén a liceum s a dóm:

Kövekbe szépült hit és tudomány.

 

Mint anyakotló kis csibéire,

Apró házakra sok torony vigyáz;

Harangszó leng a tájon messzire,

Egy minaretről néma ősi gyász.

 

Mint zöld repkény az omló várfalon,

A mult porából uj élet fakad:

Uj szőlőtőkék a hegyoldalon,

Uj háztetők a régi vár alatt.

 

Szűk görbe utcák megkopott kövén

Dicsértessékes palócnép tapos;

A nagy piacon, bronzszobor tövén,

Friss málna, édes, gomba, illatos.

 

Amott a vár: ringatja kebelén

Dobó hírét s az alvó Gárdonyit;

Alján a város, mint ifjult remény,

Napfényben fürdik s szépet álmodik…

 

 

 

Gyertyaláng [8.]