A Varkhonita (=Hunugur, Hungár) és a Kazár Kaganátus
A térkép nem szemlélteti a kazárok transzkaukázusi érdekeltségeit, pedig eleinte ott is birtokoltak. Vásáry István: "A szászánida Irán összeomlása és iszlamizálása után a kaukázusi térség a hagyományosan érdekelt Bizánc és a terjeszkedő arabok harcának kereszttüzébe került. A 7–8. század az egymást követő arab hadjáratok kora. Ezekben a harcokban a kazárok a bizánciak hű szövetségesei voltak, a közös érdek állította őket egy csatasorba az arabok ellen. Gyakori hadjáratok folytak a Kaukázus déli részén, Arméniában és Azerbajdzsánban, változó sikerrel. Az arabok több alkalommal betörtek kazár területre is, maga Derbent 710–711-ben és 713–714-ben arab kézre jutott. A hosszú harcokban a kazárok végül is kimerültek, így Transzkaukáziáról is le kellett mondaniuk. De az arabok csak a Kaukázusig jutottak el. A kazárok védelmi harcainak a világtörténelmi jelentősége az, hogy feltartóztatták az arab hullámot, s az iszlám terjedésének éppúgy egy hatalmas hegylánc, a Kaukázus vetett gátat a Földnek ebben a térségében, akárcsak Európában a Pireneusok akadályozták meg a további iszlám-arab expanziót."
De nem szerepelnek a térképen a var-khunok bizánci hódításai sem. Pedig egyebek mellett a Chronicon Monembasiae is beszámol arról, hogyan terelte a hun-avar kagán görög földre szláv alattvalóit, s hogyan uralták azok még a Pelopónnészoszt is 218 éven át: "Egy másik betörés során kézre keritette [a kagán] egész Thesszáliát, egész Hellászt, az egész régi Épeiroszt, Attikát és Euboiát. Emberei háborúra indultak a Pelopónnészoszon, s azt is elfoglalták. A nemes hellén népeket kiűzték, pusztították, s maguk telepedtek le ott. Akik az ottaniak közül meg tudtak menekülni az ő gyilkosság fertőzte kezeik elől, más-másfelé szóródtak szét. Patrai város polgársága áttelepedett a calabriaiak területére, Rhégionba. Az argosziak Orobó szigetére költöztek át, a korinthosziak pedig az Aigina elnevezésű szigetre. Akkor hagyták ott a lakónok is atyáik földjét: egy részük Szicília szigetére hajózott, és még ma is ott van a Demenna elnevezésű helyen; lakedaimoniták helyett demenitáknak nevezték el őket, és máig őrzik a lakónok sajátos dialektusát. Mások közülük a tenger partja mellett találtak egy nehezen megközelíthető helyet, itt építettek erős várost, s azt Monembasziának nevezték, mert csak egyetlen bejárata van az oda bemenők számára; ebbe a városba települtek püspökükkel együtt, jószágaik pásztorai és a parasztok pedig a közel fekvő zordon meredélyes helyekre telepedtek, amelyeket végezetül Tzakoniáknak neveztek. Az avarok így vették birtokba a Pelopónnészoszt, s ottani tartózkodásuk kétszáztizennyolc esztendeig tartott. Nem voltak alattvalói sem a rómaiak császárának, sem másvalakinek. Tartott ez a világteremtés 6096. évétől, amely Maorikiosz uralmának hatodik esztendeje volt, a 6313. évig, amely a régi Niképhorosz, Sztaurakiosz atyja uralkodásának negyedik esztendeje volt. Zordonsága és nehezen megközelíthetősége miatt csak a Pelopónnészosz keleti része, Korinthosztól Maleáig maradt mentes a szláv népességtől, ezért erre a részre küldötte rendesen a római császár a Pelopónnészosz sztratégoszát. E sztratégoszok egyike, aki Örményországból, az úgynevezett Szkléroszok atyafiságából származott, háborús összecsapásba bocsátkozott a szláv néppel, azt hatalmába kerítette, s végleg megsemmisítette; az ősi lakosságnak pedig lehetővé tette, hogy visszanyerje saját hazáját. Az előbb említett Niképhorosz császár értesült erről, és eltelt örömmel; gondja volt rá, hogy az ottani városokat helyreállítsa, a barbároktól földig rombolt egyházakat újraépítse, s magukat a barbárokat keresztény hitre térítse. Ezért tájékozódott Patrai egykori lakosságának áttelepedés utáni tartózkodási helyéről, és rendeletileg ősi földjükre hozta vissza az őslakosokat lelkipásztorukkal együtt, aki akkor név szerint Athanasziosz volt. Patrainak a métropolisz jogkörét adta, amrly azelőtt az érseki székhelyét gyakorolta."
