Ok. Akkor szidjuk közösen Orbán intézkedéseit, vagy nemintézkedéseit, de ne próbáljunk piedesztára emelni valakit, aki valójában hagyta, hogy egy évvel tovább csússzunk a lejtőn lefelé!
( 8 évig azt a baromságot hallgattam, hogy az első Orbán kormány Bokrosból élt, most nem akarom húsz évig hallgatni, hogy valójában Bajnai húzta ki az országot a sz@rból, Orbán csak beleült a készbe, kicsit rontott rajta.)
A válságadó kifutával olyan adószerkezetet kell létrehozni, ami megakadályozza, hogy ezermilliárdokat vigyenek ki az országból évente külföldi érdekeltségek, nem a termelésből szerzett haszonról van szó, hanem előjogok, belső fogyasztás magcsapolása, vagy egyszerűen a tulajdonviszonyokból fakadó hozamok okán.
Ha nem tömjük be a réseket, nem fogjuk soha utolérni magunkat.
Helyre kell állítani a belső fogyasztást, mert nem lesznek adóbevételek, nem lesz foglakoztatottság, nem lesz gazdasági fellendülés, beruházás sem.
Fel kell számolni a valutában történt eladósodottságunk, és a forint árfolyamának leszorításával versenyképessé kell tennünk a gazdaságot, erősítve az exportlehetőségeink, valamint csökkenteni a külföldről származó fogyasztást.
De a legfontosabb, a közművek, az összes belső külföldi kézben lévő monopólium ráncbaszedése, különben nincs kilábalás.
Ha Orbán megcsinálja jó, ha nem félútig sem jut el. Eddig néhány idióta vergődést leszámítva (alkotmánybalhék) nagy vonalakban a gazdaság tekintetében szerintem jól csinálja.
A megszorítások tekintetében a bürokratikus diktatúrát kell alaposan lebontani, ott elég sokat spórolhat is, de ez nem egy év feladata. Máshol spórolni nem tud, legfeljebb hatékonyságot javítani.