.ZsL. Creative Commons License 2010.11.12 0 0 25

Azért, mert abszolút gyalogosként a gépjárművezetéshez semmi közöm, sohasem érdekelt az ilyesmi (jogosítványom sincs, a feleségem volt a sofőröm, ő imádott vezetni mindent, ami a keze ügyébe került, aztán olyan életmódra rendezkedtem be, hogy gyalog sétálhassak a munkahelyemre), ezért a biztosítási témákban is töklaikus vagyok. Az Öregnek meg nincs Internetje, hogy maga indíthatta volna ezt a topikot. Majd ha összefutok vele, megbeszéljük a dolgot. Addig is köszi a véleményeket!

Gyanúm szerint a balesetet okozónak nem volt biztosítása, a közigazgatási eljárás indításához pedig a károsult nem fog ragaszkodni...

Mellesleg ha úgy áll a dolog, hogy a károkozó biztosítója kell, hogy fizessen a károsultnak (amit én logikátlannak tartok, de mint laikus, inkább nem mondok véleményt), akkor az Öreg biztosítójának erre a tényre kellett volna rámutatnia, nem pedig a felelősség megállapíthatóságának hiányára hivatkozni.

 

Előzmény: Biovadász (24)