segédnikk
2010.11.11
|
|
0 0
55
|
A nőket illetően egy másfajta családmodell pártján állok. Az asszonyok többsége maradjon otthon, és csak az egyéb téren igazán tehetségesek menjenek dolgozni. Mindenkinek jobb, a gyereknek is, az iskolának is, és nem lesz munkanélküliség. Ezzel nem szarnánk le az emancipációt sem, hiszen ugyanúgy kulturálódhatnak, szavazhatnak továbbra is. Sőt. Kevesebb lesz a kurva (de akinek az kell, én támogatom a nyilvánosházakat meg az útszéli prostitúciót is, itt mindent szabad lesz). Pesten így is minden 2. csaj valamilyen szinten pénzért kúratja a picsáját (akár bevallja, akár nem).
A nagykagánnak pedig háreme lesz, törvényes feleségei mellett, akik a vezető európai dinasztiákból kerülnek majd ki. Még gondolkodom a mohamedán vallás felvételén. (Igazából az a szimpatikus, amit Thietmár Gézáról írt, hogy ti. egyszerre több istennek áldozott. Nézetem szerint egy ilyen hatalmas konföderáció urának a szellemi perspektívájába ez belefér, sőt el is várható tőle, hogy tolerálja és virágoztassa a többi vallást, a héber hitet, a buddhizmust és a római kereszténységet is beleértve). Pénzrabló szektáknak azonban az új államképződményben helye nincsen. |
Előzmény: Psycho Dad (34)
|
|