Békési Gyula; 1936-ig Stevanyik, *Újfehértó, 1924. nov. 10., †?, 2003. febr. 15.: költő

 

 

BÚCSÚZTATÓ

 

Csendben elúszó ökörnyál-fonálon

villódzik el, az ég magába issza

köd-alakját; nem térhet soha vissza,

mert egyszeri, csak épp ezen a nyáron

 

létezhetett; a rejtő lomb-kulissza

térközein virágzott el a titka.

Hosszan kíséri, s mennyi, mennyi álom

processziója át a kék világon!

 

s hiába már: a Végtelen kinyitja

hűs ajtaját, hogy messzi, messzi szálljon,

más tájakon, hol más végzet zuhogja

 

vad záporát az elvont lét-zugokra;

hol más a nyár, hol győzni a halálon

csak annyi, mint kilépni itt az útra.

 

 

 

Hazatalálni, 1962 [64.]