Gyakran figyelem magam. Nem hagyom elsuhanni érzéseimet. Utánuk nézek. Sőt, ha sikerül, meg is

állítom őket magamban. Ezt úgy képzeld el, hogy fölszikrázik bennem egy futó érzés, nem tovább, mint

ameddig egy gyufa lángja lobog, de nem engedem elaludni; megállítom, és alaposan belenézek. Állóképpé merevítem a villanó pillanatot, hogy megvizsgáljam. Minden lángocskában titkok vannak.

Néha egy teljes élet.

Minden elsuhanó érzelemben egy végtelenül gazdag „genetikus kódrendszer” él. Ha hagynám

kiteljesedni, éppolyan csodálatos élet lenne belőle, mint egy megtermékenyített petesejtből: egy egész

sorstörténet.

Müller Péter: Örömkönyv