KUTATÁS PORSENNA MAUZÓLEUMA UTÁN III.


Ki így, ki úgy próbálta értelmezni Plinius szövegét. Amit tovább bonyolított, hogy Plinius középkori kéziratos másolói is kisebb eltérésekkel vették át a szövegeket.




Luigi Canina (1795-1856) híres olasz építész és régész szintén szép rajzot készített az általa elképzelt a sírról.






















James Fergusson angol építész 1849-ben kiadott egy könyvet a világ ősi építményeiről. Ebben foglalkozik Porsenna mauzóleumával is. És eltér valamennyiben a korábbi változatoktól.












A problémát tehát abban látom, hogy Porsenna sírjára az egyedüli fennmaradt ókori dokumentum Pliniusé, aki maga egy korábbi szerzőt idéz. A másik, hogy a 19. századi építészek rekonstrukció mind belevették Porsenna fiának, Arunnak állítólagos sírjárónak felépítését. Elég csak megnézni a sírról készült rajzot és összevetni a rekonstrukciókkal.

Én többször tanulmányoztam Plinius szövegét. Tehát van egy nagyjából 90 x 90 méteres alapterületű és 15 magas, kőből rakott építményünk. Ebben volt egy kibogozhatatlan labirintus. Ez persze nem lehetett az említett domb alagútjai, de az ókori Clusiumot teljesen behálózták az etruszkok föld alatti alagútjai ("cunuculi"), melyek még ma is ott vannak Chiusi modern városa alatt.
A masszív kőépítményen öt hatalmas obeliszkszerű valami állhatott, melyek 44 m magasak voltak. Ezek fenntartottak egy hatalmas bronzkorongot, csakhogy itt Plinius az "orbis" szót használja, amit egyaránt alkalmaztak körre vagy gömbre is. Mi van, ha éppen ez utóbbiról van szó, és teljesen félreértelmezték Plinius szavait?

Egy legendagyűjtemény, amit egy toszkán nő mondott tollba 1934-ben, s a nagyanyjától vette át a történeteket, elmondta, hogy a környékben élt egy monda arról, hogy Porsenna király mikor érezte közeledni halálát, mesteremberével egy aranyszekeret csináltatott, amire szarkofágját fektették. Elé 12 aranyból készült lovat fogtak. mikor meghalt szolgái ezen temették el, és a 12 arany lóval együtt, amit követett egy aranyból készült tyúk és 5000 aranycsibe.

A modern régészek a mesék birodalmába űzték Plinius szövegét, de nem így tett Angelo Maria Cortenovis (1727-1801) itáliai barnabita szerzetes és tudós, aki egy tanulmányt írt annak bizonyítására, hogy Porsenna sírja tulajdonképpen egy „hatalmas elektromos gépezet” volt (Il mausoleo di Porsena, 1799). Pedig milyen korai volt még az ilyen vélemény: Galvani 1786-os békacombbal végzett kísérletei nyomán kimutatta az „állati elektromosságot”, ami nyomán Alessandro Giuseppe Volta pisai tanár 1800-ban elektromos áramforrást készített (Volta-oszlop), lényege, hogy a kémiai energiát villamos energiává alakította. Cortenovis pedig már arról írt, hogy őseink ismerték az elektromosságot (Dell’ elettricismo conosciuto dagli antichi, 1799). Sőt, írt egy könyvet 1790-ben (!) "Che la Platina Americana era un mettalo conosciuto degli Antichi" címmel. Cortenovis felfigyelt arra, hogy az ősi Amerika kohászai használták a platinát. Ókori versekből idéz, ahol szerepel az „electro” vagy az „electrum” szó. Aztán olyan ókori forrásokat idéz, ahol valamiféle elektromos jelenségről beszélnek, mint pld. Ktésziasz csodakardos szerkezete.

Cortenovis idézi Plinius két helyét, ahol arról beszél,,hogy az etruszkok képesek voltak villámcsapást előidézni. Porsenna sírja egy olyan gépezet volt, ami a villámot vezette el. Cortenovis arra alapozta teóriáját, hogy az építményt ellátták egy bronz kalappal, amiről bronzláncok csüngtek. Ez valójában egy berendezés volt, ami összegyűjtötte az atmoszférikus elektromosságot vagy a villámot vezette el (hasonlót feltételeztek nem sokkal utána a jeruzsálemi templomról is, olyanok, mint a fizikus Arago vagy Michaelis).

A zseniális szerzetesnek, Cortenovisnak csak hibája volt, hogy rossz korba született, s fantáziája már nem volt képes átlépni az évszázadokat, hisz bár láthatóan jó úton haladt, mégsem kerülhetett közel a megfejtéshez. Ugyanis nem a mi általunk is ismert elektromosságról van szó, hanem valami másról, amire itt már többször tettem utalásokat, és amit -az egyszerűség kedvéért- "kabir-elektromosságnak" neveztem. A régi szerzők többször leírták, hogy ez igen veszélyes volt már az ókorban, sokszor maguk a kísérletezgetők is meghaltak.

Kétségtelen az is, hogy a régészek teljesen tévesen azonosították a Plinius által leírt mauzóleumot a Chiusi (az etruszk Clevsin) közeli tumulussal, amire újabban valóban erős kétely merült. 2004-ben Giuseppe Centauro Firenzei Egyetem professzora bejelentette, hogy a régészek hibásan azonosították az ókori Clusiumot a mai Chiusival, mert az valójában Firenze közelében feküdt. Porsenna sírjának maradványait itt kell keresnünk.
Maga a sír már valószínűleg az ókorban lerombolódott: George Dennis úgy gondolta, hogy a felső rész már akkor elpusztult, mikor Brennus, a gallok királya lerohanta i.e. 390-ben Clusiumot, míg a többi részét Sulla tábornok döntötte romba, aki i.e. 89-ben rabolta ki a várost.







Hogy a négyszögletes építmény tetején öt obeliszk egy óriási "bronzgömböt" tartott, további gondolatok felé sarkalt. A sínai Serabit el Khadimban szándékosan betemetett alkimista fészekben, Hathór-templomában talált kőlapra gondolok, aminek képét már korábban a Szfinx mellé tettem. A Szfinx egy nagyon távoli korban az alkimisták kultuszhelye volt, és ezen technika veszélyességét is bizonyítja, amit nem olyan régen kifejtettem a Szfinx árokfalának "megolvadásáról"...
Hogy ennek furcsa analógjára is figyelmeztessek: a toszkánai etruszk sírokból tömegével kerültek elő egyiptomi kanópusz-edények másai, kis terrakotta szfinx-szobrocskák. Nem lehet, hogy a Serabitban ábrázolt fura szerkezethez hasonló valami állt egykor Porsenna építményének tetején?

Végül úgy döntöttem, hogy tovább kell nyomoznom, ha az etruszkok birtokoltak egy vízözön előtti technikát vagy csak átvették egy korábban ott lakó néptől, és volt egy sajátos "erőművük", annak mindenképpen nyomára kellett jutnom, de hogyan menjek tovább...???