5. rész

2010. augusztus 20. Sümeg – Zalaszántó

Itt irányt fordítottuk, így könnyebben meg lehetett oldani a tömegközlekedést. Reggel vonattal irány Sümeg. A vasútállomástól a főutcán át irány a buszállomás, ott rövid tájékozódás (másnap reggeli buszok), majd az aszfalton ki a 84-es főútra. Ünnep kezdete révén elég nagy forgalom volt. A Mogyorós-domb bemutatóhelye zárva volt. A vasúton átkelve nem mentünk be a volt Bazaltbánya állomáshoz, tévedésből eggyel előtte a szekérúton mentünk ki a Bazsi felé vezető műútra. A műutak elágazásánál jelzés nélkül is lehetett tartani az irányt. Sarvaly erdészháznál bélyegzés, majd pihenő a közeli kiépített helyen (Sarvaly-forrás). Kb. fél óra után indultunk tovább. Az aszfalt után makadámút következett, majd utána egy összekötő földút. Itt értünk utol egy fiatal párt, akik Sarvalynál előztek meg minket,amíg mi pihentük. Innen négyen haladtunk. A Tátika oldalában szükség is volt mind a négyünk navigálási tudására. Az ösvény alig látszott, egy helyen teljesen félre is mentünk… Végül megleltük a helyes ösvényt, átmásztunk a túraleírásban is említett hatalmas kidőlt bükk törzsén. A várban pihenő. Meglepően sokan voltak a várban, akik „természetesen” a zalaszántói műút felől jöttek fel. A vár után a hidegkúti majornál, ahol a villanyvezeték alatt kell átvágni, jó 10-15 percet bolyongtunk az akácos-vadrózsás gaztengerben. Végül visszamentünk a műútra. A művelt terület oldalában haladva végül megtaláltuk az utat, a jelzést is. Megjegyzés: aki Tátika felől jön, jobban teszi, ha az aszfalton halad jobbra kb.200 métert, az első balra haladó földútig. Az a földút vezet fel az ösvényhez. A túraatlaszban említett tanösvény jelzései is csak alkalmanként bukkantak fel, így az elágazásokban figyelni kellett. A Hermán-tói kőfejtő után a makadámúton elég nagy autóforgalom volt a Sztúpa látogatói miatt. A sztúpánál újabb pihenő, újdonsült ismerőseinkkel nagyon jó, tartalmas beszélgetéseink voltak. A falu felé haladva a kicsit megdézsmáltuk a környező szilvafákat. „természetesen” azon viccelődtünk, hogy októbertől mennyi pálinkát lehetne ebből főzni, és vajon mennyi után vakulnánk meg (a helytelen főzésből benne maradó rézeleje miatt). Zalaszántón vett fel minket autóval volt munkatársunk, aki erre a hétvégére meglátogatott minket Tapolcán. Estebéd a Turulban (tényleg nagyon jó a konyha!), majd már autóval irány Tapolca.

2010. augusztus 21. Zalaszántó – Gyöngyösi csárda

Az utolsó túranap. Hajnalban indultunk vonattal Sümegre, a vonat persze 15 percet késett. Kicsi a világ, arról a vonatról néhány gimis tanítvány szállt le, akik az egyetemi gólyatáborból tartottak hazafelé… A sümegi állomásról soványdisznó-vágta a buszállomásig. Időben odaértünk, persze a buszunk is késett. Zalaszántón ismét összefutottunk azzal a fiatal párral, akikkel előző nap a Tátika oldalában. A kék rom jelzésig együtt is haladtunk. Mi úgy terveztük, hogy a várhegyet útba ejtjük. A szándék megvolt, a jelzés viszont alig. Az aszfaltról letérő jelzést nem találtuk meg. Egy ösvénynek látszó részen elindultunk felfele, de jó km megtétele után az az út is elfogyott. Feladtuk, visszamentünk a műútra, majd a kéken irány Rezi. A falu előtt az út mellett diszkrét szeméthalmok jelezték: közeledünk (Ha jól emlékszem, a Másfélmillió lépés című filmben is itt emelték ki ezt a szerkesztők). A kocsmában rövid pihenő, majd irány a csárda. A vár sajnos kimaradt. Az ereszkedő nem volt annyira gazos, mint a korábbi leírások alapján számítottam rá. A betyársírokhoz hol lehet letérni? Jelzést nem találtunk, pedig kerestünk. A csárdában sör, majd busszal irány Keszthely. Ezzel a két hetes nagy menetelés véget ért… A nap még nem. Ezt a napot rövidre terveztük, hogy némi strand (ha már Balaton) és bor (ha már Szent György-hegy) beleférjen. Györökön a strand olcsó és tiszta volt, két óra áztatás után irány a Szent György hegy. Jóféle vörös és fehérborokból betankolás, majd irány „haza”, a majd egy hétig otthonul szolgáló koleszba. Este pakolás, majd 22-én hajnalban az első pesti gyorssal elindultunk hazafelé. Útközben rendezgettük, rendezgettem az elmúlt egy-két hét emlékét, lélekben pedig készültünk a másnapi nevelőtestületi értekezletre.
Összegezve: nem volt olcsó, de mindenképpen megérte, a dolgos iskolai hétköznapok alatt gyakran merítek erőt a túra emlékeiből… Továbbá… bő egy hónap alatt részletekben megírtam ezt a beszámolót is.
A bónusz poén: egyik tanítvány megkérdezte, félve, hogy „Tanár úr járt már kék túrán? Mert páran az osztályból bele szeretnénk vágni”. Nagyot lesett, amikor közöltem vele, szemlesütve, halkan, hogy tulajdonképpen 750 km már megvan az 1100-ból…