Megírtam (kissé lassan) a nyári OKT-élmények kivonatát...

1. rész

Augusztus 7. Szárliget vasútállomás – Várgesztes
14 órakor indultam a vasútállomásról, borongós, hűvös időben. Az állomáson az OKT-bélyegző a fogalmi ablakában volt, az eső szerencsésen átáztatta a tintapárnát is. Sikerült vele elfogadható lenyomatot készíteni, de talán jobb helyen lenne a forgalmi iroda fedett előterében. A Mária-szakadékban a kidőlt fák nehezítették a járást, a nagy hátizsákkal kicsit nehezen mozogtam a kidőlt törzsek között. Vitányvárból a borús idő ellenére is jó kilátás volt. A várnak megvan a maga hangulata, ilyenkor elgondolkodom azon, hogy ha feltárják, konzerválják a romokat, akkor sokkal több látszana belőle – de a hangulat is elveszne. A jelzések hellyel-közzel jók voltak, a haladást csak a már említett kidőlt fák, illetve néhány V keresztmetszetű vízmosássá alakult egykori kocsiútban a sár nehezítette. Várgesztes előtt a Zsigmond-sziklára felkapaszkodtam, a kilátás nagyon szép volt, időközben a felhőzet is fel- felszakadozott. Szépen látszódott a vár, a falu egésze – beleértve a Villaparkot. Az Arany János utcában egy magánháznál volt szállásom, kényelmes, tiszta, otthonos. A szállás elfoglalása után gyors út a kocsmába bélyegezni, majd a Vaczak Szálló után alvás.

Augusztus 8. Várgesztes – Gánt
Szintén nagyhátizsákos nap volt. A reggeli megvétele után a várhoz mentem, ami még nem volt nyitva. Az idő továbbra is borongós volt. Kőhányáspuszta előtt a műútra kiérve azon nosztalgiáztam, mennyit is jártunk erre 1986-ig, amíg az anyai nagyszüleim Oroszlányban éltek. Havonta-kéthavonta tettük meg az Orosháza – Oroszlány távolságot a Skoda 105S típusú családi járművel. Emlékszem, a kőhányási kápolna mellett elhaladva már tudtuk, hogy hamarosan megérkezünk. A bélyegző a kápolnával szemben rendben volt, kicsit ügyeskednem kellett, hogy a bélyegzőpárna is visszaférjen a szelencébe – de végül összejött. Kőhányás előtt tévesztettem először komolyabban jelet. A település felől indulva gyorsan megtaláltam a kéket, de a balra nyilat úgy értelmeztem elsőre, hogy a kerítés mentén kell felfelé menni. Miután jó távolságon nem találtam jelet, vissza a kék - kék + elágazásához. Itt jöttem rá, hogy azon a tenyérnyi (talán 6x6-os) tisztáson át kell gázolni, és a bokrok takarásában ott a jel. Innen esetenként elég hiányosak voltak a jelek, sokat kellett nézni térképet. Mindszentpusztára beérve már a nap is előbújt. Itt bő fél óra pihenő a bélyegzés után, kis póló-szárítás, uzsonna. A nagy zsákot újra hátamra véve visszamentem a kékhez, majd egy enyhe emelkedő után megkezdődött a hangulatos ereszkedés Pap-völgyben. Itt nem a kidőlt fák, hanem a sok pókháló miatt gyűlt meg a bajom. A fenyves az elmúlt évek aszályai miatt elég rossz állapotban volt, sok volt beteg vagy éppen kiszáradt fa. Gánt előtt kis villanypásztor-kiiktatás (majd vissza), a Vértes Vendéglőben bélyegzés, méregdrága ásványvíz, majd másfél óra dekkolás a buszmegállóban, hogy Fehérvárra bemehessek a koleszba. Eredendően egy nappal korábban indultam volna, de szemproblémák és egy jó nagy esés miatt egy nappal halasztanom kellett az indulást. Így a Gánt – Csókakő falu szakasz őszre maradt. Jó öreg Ikarus 280-as csuklóssal mentem az egykori koronázó- és temetkezővárosba, ahol a GEO-kolesz lakója voltam 2 éjszakán át.

Augusztus 9. Bakonykúti – Csókakő (falu)
Az eddigi iránnyal szemben ment ez a nap. Az oka, hogy erre a napra el tudott jönni egy régi barátom, aki szintén túrázik. Ő már járt ezen a szakaszon 2007-ben. Mivel az összes fórumon írták, hogy a jelzések nem a legjobbak, úgy gondolta, hasznos lesz, ha ezen a szakaszon segít. Ő ezt készséggel vállalta. Reggel 8:40-kor indult az Alba Volán Volvója Bakonykútiba. Útközben elkapott minket az eső, ami Gúttamásiig tartott. Tamás Gúttamásiban szállt fel. gyors bélyegzés Bakonykútiban, majd az hol borús, hol napos időben elindultunk Fehérvárcsurgó felé. Az első kavarodás Bakonykútipuszta felett volt, a „bekerített” fenyvesnél. A jelek hol a kerítésen belül, hol azon kívül vezetnek. Eltelt egy kis idő, na meg persze nem kevés keresgélés, hogy végig a kerítés délii oldalán kell haladni, akkor már meg lehet találni az az ösvényt, ami továbbmegy (egy vízmosás árkába). A Bogrács-hegy tisztásán a térkép alapján lehet jól haladni, a földúton felfelé kell haladni, egészen az erdő délkeleti pereméig, ahol egy szűkülő tisztáson halad az útvonal. Innentől a jelzések már egyértelműek. Tapasztalatunk az volt, hogy a jelzések tulajdonképpen végig megvannak, csak esetenként nehéz őket észrevenni, vagy mert már régiek, vagy mert takarásban vannak. A Bogrács-hegy tisztásán találkoztunk egy népes kéktúrázó csoporttal, akik GPS segítségével keresték az ösvényt. Velük még Fehérvárcsurgón összefutottunk. örültem, hogy Tamással tudtam haladni ezen a szakaszon, nemcsak a segítség miatt, hanem mert tudtunk a régi-új túráinkról beszélni, kicsit fel is készített a Bakony további szakaszainak nehézségeire. Tamás Fehérvárcsurgóig tartott velem, a délutánt geodéziai megfigyelőtornyok jelölésével töltötte, Csókakőn még összefutottunk. A Becsali Büfében némi hangos „Jó napok kívánok!” köszönésre a tulaj kinyitott, előkerült a bélyegző és némi rostos üdítő. Az eső ekkor eredt el újból, jó órán keresztül kitartóan esett. Fél órával érkezésem után befutott a népes csoport is Bakonykúti felől. Fél óra beszélgetés, megvártuk, míg az eső csendesedik, majd esőkabátba burkolózva tovább indultunk. Mire a jelzés és a műút különválásához értünk, már el is állt az égi áldás. A csoportot lehagyva haladtam a hétvégi házak és szőlők között. A Gaja-szurdok elején tábla köszöntött, szép és tartalmas leírásokkal. Innentől valóságos „sztráda” volt egészen az Ádám-Éva fáig. A nap is kisütött. Az Ádám-Éva fa után néhány kidőlt fa nehezítette a haladást, ezen a szakaszon a jelzések is hiányosak voltak. Néhány kerítésmászás után kihaladva a völgyből kezdődött kaptató a Gaja és Bodajk közötti dombra. A sziklaperemekről jó kilátás volt a szurdokra. A sípályán leérve kezdődött az első hosszabb aszfaltos szakasza az idei túrámnak. A Fenyő kocsmában gyors bélyegzés, a volt balinkai vasútvonal megállójánál fotózás, majd irány tovább az országúton Csókakő. A bekötőutakon és a 81-es főúton is nagy forgalom volt, így alig vártam, hogy végre Csókakőre érjek. A bélyegző a kocsmában rendben volt, a faluban összefutottam tamással, aki Sörédig elvitt a gépsárkánnyal. Onnan busszal vissza a fehérvári bázisra.