Rónay György, *Bp., 1913. okt. 8., †Bp., 1978. ápr. 8.: költő, író, műfordító, esszéíró


RÓNAY GYÖRGY: CSAK HALVÁNY ŐSZI KIKERICS

A szikrázó napfény kihúnyt. A ködön át csak bágyatag
sugarak szitálnak fölénk. A hajdan árnyas fák alatt
avar csörög, ha szél szalad, s ha este jő, a meztelen
tölgy ágait bús holdsugár csókolja csöndesen.

A fecskék, gólyák elröpültek. Csak verebek maradtak itt.
Nárcisz, jázmin rég elvirult. Csak halvány őszi kikerics
szégyenkezik magányosan, s ha fuvalom kel s átoson
a park fölött, holt levelet ringat a Rákoson.

A dombok zöldje megfakult. Mindenfelől csak fekete
barázdaoldal int felém. A falvak esti éneke
elcsöndesült, nem vár a lány szerelmesen legényre már
a kútnál este. A falu komoly lett, télre vár.

Járok a csöndes őszi erdőn, szántások mentén ballagok.
Nézem a lomha varjakat. Csak ballagok. Csak hallgatok.
Hiába várnám: nincs madárszó. Az édes illat elveszett.
Fölkel a hold. Köd száll a völgyre. Egy-két levél pereg.

Elhervadtak a tulipánok, elszálltak hűtlenül az álmok.
Kezemben halvány kikerics hervadozik. A télre várok.
Minden eltünt: vágy, május, illat, virágok és szerelmes órák.
Szivemben sem maradt egyéb, csak egy halvány kikerics, a jóság.



Szérű, 1931. november [16.]